- Értem.. akkor itt legyen hosszabb, és változtassak az ujján - mutattam a legújabb tervemre, miközben Tamás arcát figyeltem.
Ő bólintott.
- És amúgy minden rendben vele? Mármint.. jó? - kérdeztem, hátha hallok ma egy jó dolgot is.
A főnököm a kérdésnél már belemerült a gépezésbe, és csak motyogott valami "aha, nem rossz"-félét.
Ennyi? Egész éjjel ezen dolgoztam gőzerővel, de pár hiba mellett csak annyit kapok, nem rossz? Először kiderül, hogy Velly, aki mindig segít nekem mindenben, most szabadságon van, most meg ez. Lehet, hogy mégis baj, hogy péntek 13-án születtem?
Összeszedtem a terveimet, de mielőtt kimentem volna, megnéztem, hogy a főnököm mit is csinál a gépen. Mi?! Facebookozott! Így hát, magára hagytam Tamást meg a virtuális ismerőseit. A hosszú, modern folyosón sétáltam Velly-vel közös irodánkba. Félúton jártam, amikor találkoztam Vilmossal, akinek szokás szerint leadtam a rendelést, ahogy a többiek.
- Egy tejeskávét habbal, cukor nélkül! - mondtam a szokásos mondatot.
Továbbmentem, és láttam, hogy a tőlem még messze lévő liftbe bemegy egy ismerős lány. Olyan 18-20 éves lehetett, de nem igazán érdekelt, így nem sétáltam oda, bementem az irodámba.
Furcsa volt, hogy senki nem ült ott, egyedül voltam. Levágódtam a székemre, és rögtön neki is kezdtem a kabát-tervem hibáinak a javításához. Egyszer csak nyílt az ajtó. Oda se néztem, belemerültem a tervezésbe, ráadásul biztos, hogy csak megjött a kávém, így csak ennyit mondtam:
- Köszi, Vilmos. Csak tedd le az asztalomra.
Már nagyon jól esett volna a forró kávé, mindazok után, ami ma történt. De a péntek 13-átok engem nem hagyott békén, muszáj volt szekálnia: nem is engedte, hogy most, ebben a pillanatban megnyugtasson az ital illata, vagy akár íze is..
~ Nem, én nem Vilmos vagyok ~ szólt egy lányhang.
Azonnal felismertem. Az a hang.. Ha meghallom olyan idegesítőnek hangzik, mintha az éj közepén valaki beleordítaná a fülembe, hogy "Boci, boci tarka", és nem hagyná abba. Ráerőltettem egy mosolyt az arcomra, és felemeltem a fejem. Úgy tettem, mint mindig: lelkesnek és kedvesnek tettettem magam.
- Hanna! - üdvözöltem a vendéget. - Hát, mi szél hozott erre?
Ha az én számból is szabadult ki ez a mondat, tuti, hogy nem ezt mondtam volna. Az agyamban lévő fordító rögtön átalakította a "Minek vagy itt? Jöttél, hogy zavarj?"-mondatomat.