A legtöbb felhasználó (35 fő) Szer. Szept. 20, 2023 8:33 am-kor volt itt.
~ Az oldal ötletét köszönhetjük az imádnivaló Leiner Laurának, aki megmutatta milyen egy gimi, ahova mindenki szívesen járna.
~ Az oldal vezetői Reni és Rebi, akiknek köszönhetitek, hogy megteremtették a lehetőséget, hogy beléphessetek ebbe az izgalmas suliba.
~ Ezenfelül az oldalon lévő képeket és szerkesztéseket köszönhetjük Norah-Lynn McCane-nek és Blue_Nadine-nek, akik besegítettek, hogy még szebbek lehessünk.
Tárgy: Nagy Barbara Szomb. Május 26, 2012 10:30 am
Todo es mentira, la verdad
Nagy Barbara
Becenév: Barbi Születési hely/idő: Budapest, 1994. Aug. 10. Kor: 17 Csoport:11/b Családi állapot: szabad vagyok mint a madár
Érdeklődési kör: művészet töri, fényképezés, éneklés Klubtagságok:művész klub Beszélt nyelvek:angol-francia Titkok: Szeretem a titkokat, mert azok izgalmassá tehetik az életet, de a magam el zárt titkaimat jobb szeretem rejtegetni, mint sem, hogy mindenki rajta csámcsogjon. Személyiség: Szeretem békét, de nem fenn tartani, csak benne élni. Kissé bajkeverő vagyok, vagy inkább csak a bajt keresem. Szeretem az izgalmat, a rejtélyt. Őrültség volna? Talán, de aki velem barátkozik az tudja mire vállalkozik. Egy kis veszéllyel megfűszerezett élet nem olyan nagy dolog... Ezen kívül rendkívül céltudatos, és határozott egyéniség vagyok. Szeretem kézbe venni a dolgokat, nehezen fogadom el a segítséget és azt, ha nincs igazam. Külső: Elég magas vékony termetű vagyok (170cm felett) Szemeim élénk kékes-zöldek. Hajam hosszú, enyhén hullámos. Általában festetni szoktam fekete illetve szőke közt szoktam mozogni. Ami a ruházatomat illeti, imádom a magassarkúkat és a kiegészítőket. Szeretem a laza, de stílusos holmikat. Ezenkívül nekem már a külsőmhöz tartozik a fényképezőgép, mint egy ruhadarab. Állandóan a nyakamban lóg a canon gépem. Különleges ismertetőjele: virító kékes-zöld szemek, tatto Play by: Lara Jade
A szavak elfogynak a fájdalomnak vége szakad. Örömteli mosoly özön, s még is arcról könnyek csordogálnak. És, hogy mi történt? Egy kislány meglátta a napvilágot. 1993 nyarának vége felé járunk, pontosan augusztus 10-én. Nah, de ki az a lány? Én...egy nemtervezett jövevény. Még is, szeretettel fogadtak. Egy nagy család. De valami hiányzik, egy anya. Születésem után anyám nem vett karjai közé. Mindenki örült, ő pedig csak feküdt mozdulatlan. Belehalt. Egy új élet kezdetét vette, s egy másik elszállt. Igazságtalanság. Miért kellett így lennie? Gyenge volt és fiatal, én voltam a veszte. Különös dolog, az ember azt várná, hogy ezek után ne bánjanak vele szeretettel még is bátran jelenthetem ki az én családom a világon a legösszetartóbb. Pici voltam. Apám nem tudta mit kellene tennie velem. Anyát látta bennem, ezért nem volt szíve árvaházba adni. Nagyszüleim segítségére siettek és együtt felneveltek. Minden jóban részesítettek. Apának jól fizető állása volt, nagyiék pedig dajkáltak. Ahogy elértem azt a kort, hogy általános iskolába mehessek még egy halál rontott ajtósul a Nagy családra. Emlékszem. Eső volt, a fákat tövestül csavarta a vad szél. Az ég pedig mintha leakart volna szakadni. Kocsiban ültem hátul, apám vezetett. És megtörtént a baj. Karamboloztunk. És az is miattam volt. Megkértem, hogy adjon cukorkát, de elejtettem. És ő lehajolt, hogy felvegye ám jött egy kamion, a kocsikerék a nedves aszfalton megcsúszott és összeütközött a két jármű. Apám a helyszínen meghalt, míg engem időben kórházba tudtak vinni a mentősök. Ennél nagyobb sokk nem érheti az embert szerintem. Mindkét szülőm miattam távozott az élők sorából, vagy legalábbis így gondoltam. Nagyszüleimen kívül másom nem maradt. Ettől a naptól fogva megnémultam. Nem szóltam senkihez, keveset ettem, zárkózott lettem. Vehettek-mondhattak bármit én csak egy képet szorongattam aprócska kezeim közt. Apa és anya közös képét. Néztem a semmibe, kék csillámló szemeimből patakként zúdultak elő a krokodilkönnyek. Teltek az évek. És én csak folytattam az önpusztítást. Nem bírtam iskolába se járni, így magántanuló lettem. Ám a tanárnők nem bírták ki mellettem. Egyszerűen idegesek lettek attól, hogy nem szólok semmit, csak nézek előre. (meg is értem) Végül mikor már 13 éves voltam jött egy olyan nevelő, ki átélt hasonló sokkot. Nagyszüleim végre bizakodni kezdtek, hogy van remény, helyre fogok rázódni. Így is lett. Az a nő adta az én feloldozásom. Nem tudom miért, nem tudom hogy csinálta de így volt. Eltüntette a láthatatlan lakatot ajkaimról, s a belül kavargó érzelmeket a felszínre hozta. Megnyíltam. Kommunikálni kezdtem. Helyre állt a rend. Olyan lettem mint bármely más velem egykorú. Megnyíltam, nevettem. Annak a nőnek köszönhetek mindent. Nagyszüleim hosszas tanakodás után megkérték a hölgyet költözzön hozzánk, hisz remek hatással volt rám. Beleegyezett. Az volt életem egyik legboldogabb napja, mikor segítettem neki felcipekedni a bőröndöket. Ő lett a bizalmasom, a barátom a lelki társam, noh meg a dadám. Tovább teltek az évek. 15 születésnapomra csodálatos ajándékkal drukkoltak elő hárman. Fényképezőgépet kaptam. Bár még akkor nem nagyon éreztem késztetést arra, hogy fotózzak utólag visszagondolva ennél jobbat nem is tehettek volna velem. Az a gépezet lett a második társam. Az életem értelme. A fényképek energiával árasztanak el, boldogsággal töltik meg "össze vart" szívemet. Talán mióta fotózom lettem teljesen normális. Akkor érett meg az, hogy rendes iskolába járhassak. Papáék olyan gimnáziumot kerestem, ami számomra a legmegfelelőbb választás. Szent Johanna Gimnázium. Már a neve is varázslatos. 16 évesen már oda is jártam, hamar megkedveltem a helyet. Barátokra tettem szert, de sosem meséltem nekik a családomról. Ők csak azt tudják, hogy egy gazdag lány vagyok, s abban a tévhitben élnek csodálatos az életem. Valamilyen szinten az, de feltenném a kérdést, boldog az kinek van pénze, de szülei nem? Mert ez az, amit nem lehet pénzért megvásárolni sajnos.....
Rentai Renáta
12/b
♠ Kor : 30 ♠ Munka/Hobbi : Olvasás, fényképezés ♠ Ahol épp most vagyok : Budapest ♠ Reagok : 26 ♠ Hozzászólások száma : 110 ♠ Ekkor csatlakoztam : 2012. Mar. 06. ♠ :
Tárgy: Re: Nagy Barbara Csüt. Május 31, 2012 4:05 am
Elfogadva! Foglalj avit, és titulust, utána mehetsz is játszani