Személyiség:
Nehéz lenne pár mondatban megfogalmazni, hogy milyen vagyok. És szerintem kiismerni sem könnyebb. Sokszor hideg vagyok, távolságtartó, de mondhatjuk úgy is, hogy óvatos. Máskor viszont nagyon közvetlennek, barátságosnak, sőt jófejnek tűnhetek, de a bizalom nem erényem. A szabályokkal nem vagyok túl jóban, nehezen viselem azt is, ha utasítgatnak, parancsolgatnak, ilyen esetekben nem kizárt, hogy az ellenkezőjét teszem, mint amit várnának tőlem. Tudok nagyon udvarias lenni, és ha a nőkről van szó, a romantika sem áll távol tőlem, bár ez nagyon függ a hangulatomtól is. Egyébként is nagyon szeszélyes vagyok, sokszor higgadt, de ha bal lábbal keltem fel, vagy összejönnek a dolgok, nem jó a közelemben lenni. Olyankor tudok kegyetlenül bunkó is lenni, sőt, akár ütök is, de nőket nem szívesen. Maradjunk annyiban, hogy borzasztóan hangulatfüggő vagyok, ami egyébként szerintem nem túl jó tulajdonság.

Külső: A külsőm? Szerintem egészen átlagos. Nem is szeretek kitűnni a tömegből. Rendszeresen futok, és néha konditerembe is járok, bár ez nem tartozik a hobbijaim közé, de ahhoz épp elég, hogy szálkásan sportos külsőt kölcsönözzön nekem. Elég jól értek az utcai küzdő sportokhoz, egy ideig versenyszerűen kick-boxoztam, ma már csak a nagybátyámmal történő baráti meccseink maradtak, meg persze ha valaki felhúz, hát megeshet, hogy levezetem rajta a felesleges energiáimat, és átdekorálom a képét. Adok az eleganciára, bár ez is inkább alkalomtól, na meg a helyzettől függ. A ruhatáram színskálája a drágább, elegáns holmiktól a sportosan lezserig terjed. A hajamat általában rövidre vágatom, de néha félhosszúra hagyom. Szeretem a nőket, és ehhez mérten adok is a megjelenésemre.

Nem szeretek mesélni magamról. De azt hiszem, ez épp eleget mesél rólam. Ha csak olyan mozzanatokból állna az életem, melyekre büszke vagyok, melyekkel dicsekedni szeretnék, akkor nyilván élvezettel magyaráznék neked magamról órákig egy sör, meg fél doboznyi cigi mellett...
Apám még másfél éves koromban meghalt. Baleset volt. Egy építészeten dolgozott, ahol rázuhant valami. Nekem ködös az egész sztori, de soha nem is faggattam erről anyámat, beértem annyival, amennyit ő maga el akart mondani nekem. Egy évvel később kiköltöztünk Szerbiába, egy magyarok lakta kis városba. A muter onnan származott, és mivel csak ketten maradtunk, úgy döntött, az lesz a legjobb, ha visszamegyünk a családjához, szóval elhagytuk Budapestet, és közel tíz évig vissza sem tértünk. De ne szaladjunk ennyire előre!
Zentáról nem sok érdekeset tudok mondani. Mármint lényegében ott nőttem fel, de nem egy túl izgalmas hely, átlagos kisváros, többnyire magyar lakossággal, a Tisza mellett.
Hét éves voltam, amikor anyám újra férjhez ment egy szerb rendőrhöz. Nagy gennyláda volt a fazon. Gondolom még mindig az. Elég sokat ivott, és olyankor nem lehetett bírni vele. Egy ideig próbáltam kedvelni, és apámként tekinteni rá. Igen, először örültem, hogy immár nekem is van apám, vagy legalább valaki, aki pótolhatja. De hamar kimutatta a foga fehérjét. Uh! Kellőképpen utálom ahhoz, hogy ne akarjak róla túl sokat mesélni. Legyen elég annyi, hogy kórházba juttatott. Tizenhárom voltam. Két helyen tört el a kezem, plusz egy kis grátisz agyrázkódás. Na mindegy, a vége az lett, hogy anya végre elhagyta. A lehető legmesszebb akart tőle kerülni, mivel rendőr lévén nem nagyon lehetett jogi úton fellépni ellene. Így anyám összecsomagolt, aztán megindultunk, és meg sem álltunk Londonig. Na, ott aztán jó dolgunk volt. Egy távoli rokon meghívására mentünk ki, anyám vendégmunkásként kezdett dolgozni egy hotel konyháján, én meg akkor döntöttem el, hogy kick-boxolni akarok, csak hogy meg tudjam védeni magam a jövőben. Aztán a muter harmadszor is házasságra adta a fejét - őszintén nem is értem, bár ez a legutóbbi legalább tényleg szerencsés próbálkozás volt. Három a magyar igazság, nem igaz? A poén az, hogy hozzáment Londonban egy szintén magyar származású alakhoz, akinek még pénze is volt. Akkor kezdtünk el egészen jól élni. Kezdetben el sem akartam hinni, mégis... mindent megkaphattam, amit csak akartam. Azt hiszem, ez a hirtelen jött, túl nagy szabadság volt rám első sorban rossz hatással. Ahogy idősödtem, úgy akartam egyre többet, és akartam egyre inkább a magam ura lenni. Hagytam magam belesodródni egy-két botrányos dologba, amit követett a többi. Egy rossz társaság, és lassan meg is indulhatsz lefelé a lejtőn. Drogok, csempészés, betörés. Csak buliból csináltam, nem a pénzért, hisz abból lett volna elég. Csak azért tettem, mert az olyan érdekes. Tudod, a "fiatalok vagyunk, miénk az egész világ" meg a "egyszer élünk" típusú hozzáállás a dolgokhoz. Ezt ébresztették fel bennem abban a bandában, és így jutottam el odáig, hogy tizenhat évesen a sitten éjszakázzak. Kiskorú voltam, és egészen addig tiszta, ezért kaptam egy esélyt, de el kellett hagynunk Londont, hogy ne bonyolódjanak tovább a dolgok. Így kerültem újra Budapestre. És a sztorinak még nincs vége. Talán mondanom sem kell, annak ellenére, hogy hálásnak kellett volna lennem, amiért a mostohaapám a pénzével és a befolyásával megmentett a kiskorúak börtönétől, borzasztóan elégedetlen voltam mindennel. Utáltam Budapestet, meg az egész országot. Vissza akartam menni angol földre a cimborákhoz. Többször elszöktem otthonról. Persze nem jutottam messzire, de nem is az volt a lényeg, inkább csak a figyelemfelkeltés. Aztán pár hónappal később összejöttem egy idősebb csajjal, Anitával. Még mindig csak tizenhat voltam, ő meg már huszonhárom, de nem érdekelt, és őt sem. Azt hiszem, valamiféle vigasztalást akartam, és tőle megkaptam. Hogy ő mit akart tőlem, az máig rejtély. És hogy mit kapott tőlem? Egy csecsemőt. Pff. Tudom. De ez van. Nem akarta elvetetni, a szüleim nyomására sem, akiknek kábé két hónapba telt, mire bevallottam. De én még kiskorú voltam, a törvényt, meg a rendőrséget pedig senki nem akarta belekeverni, ezért született egy megegyezés: Anita titokban tartja az apa kilétét, és nem zaklat bennünket, cserébe a faterom bizonyos összeget juttat neki időnként. Kezdetben ez így mindenkinek perfekt volt. De a lányom, Hanna most három éves, és komolyan, egyre tündéribb. Anita férjhez ment, így van egy apukája is, én meg azon kapom magam, hogy szinte teljesen kimaradok az életéből. Nincs megtiltva, hogy meglátogassam ezért egyre többször felbukkanok nálunk. Koppány nagybácsi. Ez vagyok én. Kopi bátyja. Mostanában egyre inkább felkavar a dolog, de nem tudom hová tenni az érzelmi kitöréseimet. Örülhetnék, hogy nincs semmilyen felelősség a nyakamba varrva. Ehelyett rágyújtok egy spanglira, és elképzelem, hogy szép az élet.
Egyébként építészmérnöknek készülök. Apám sorsát szem előtt tartva ironikus lehet. De nem igazán érdekel. Így döntöttem és kész...

hát húú, neked aztán mozgalmas életed volt...de örülök hogy itt vagy. nincs is más hátra:

Elfogadva!

A foglalások után ne felejtsd kitölteni a profilodat sem!