A legtöbb felhasználó (104 fő) Pént. Nov. 15, 2024 8:35 pm-kor volt itt.
~ Az oldal ötletét köszönhetjük az imádnivaló Leiner Laurának, aki megmutatta milyen egy gimi, ahova mindenki szívesen járna.
~ Az oldal vezetői Reni és Rebi, akiknek köszönhetitek, hogy megteremtették a lehetőséget, hogy beléphessetek ebbe az izgalmas suliba.
~ Ezenfelül az oldalon lévő képeket és szerkesztéseket köszönhetjük Norah-Lynn McCane-nek és Blue_Nadine-nek, akik besegítettek, hogy még szebbek lehessünk.
♠ Kor : 30 ♠ Munka/Hobbi : fotózás, olvasás, zongorázás ♠ Ahol épp most vagyok : Budapest ♠ Reagok : 3 ♠ Hozzászólások száma : 6 ♠ Ekkor csatlakoztam : 2012. Sep. 10. ♠ :
Úgy általánosságban mindenről meg van a véleményem, és ezt gyakran ki is mondom, viszont tűnhetek egy eléggé ilyesztő lánynak is. Anyu és apu kollégái is folyton rossz szemmel nézik az "újdonsült stílusirányzatom"-at, ami egyébként engem nem érdekel, csak amikor ki kell bírjam a társaságukat, akkor eléggé idegesítő tud lenni. Angliában, általánosban mindenki, egyöntetűen utált, nem voltak barátaim, úgyhogy a legtöbb időt a könyveim bújásával töltöttem. Mikor elvégeztem a hetediket, akkor kezdődött a "kibírhatatlan új stílusom". Szóval órákig ültem kint az utcán, teljesen egyedül éjszaka - persze titokban - csináltattam egy tetkót, ami szerintem jól sikerült, és nem azért csináltam, hogy menő legyek, vagy mindenki elszörnyedjen a látványán. Nekem tetszett és kész. A "szüleim" folyton próbáltak nevelni (5 hónap gépkorlátozás, tv megvonás, nem beszélés hozzám), bár nem értek vele el különösen semmit. Kedves vagyok, ha szerintem szimpatikus emberekkel találkozok, de nem vagyok egy olyan tipus, aki bemegy a suliba és a legszarabb tanárának is fülig érő műmosollyal köszön, csak azért, hogy a tanár ódákat zengjen róla. Inkább köszönök halkan, de határozottan és nem mosollyal, minthogy műmosollyal jópofizzak. Nem az én stílusom. Nagyon nem.
történetem
A hideg, esti levegő kicsit felfrisített. Mint mindig. A hihetetlen találkozás nem ment ki a fejemből és egy nagyon is valós álomnak tűnt. Két hete még Angliában szenvedtem a sulipadban, aztán kiderült, hogy van egy eltitkolt ikertestvérem. A kíváncsiság és a döbbenet vegyes érzése kavargott bennem. Végül arra jutottam, hogy szeretném megismerni a sose látott, távoli kis országban, Magyarországon. Mire észbe kaptam már a repülőn bámultam a tova suhanó felhőket és idegesen doboltam az ülésem oldalán. Olyan rég beszéltem magyarul, hogy érdemes volt fellapoznom egy szótárat, úgyhogy a repülőn azt lapozgattam, de hogy őszinte legyek egy fikarcnyit sem érdekelt, hogy tudok-e majd beszélni. Féltem, hogy fel se fog ismerni, féltem, hogy beképzelt lesz, akit én utálok, féltem egy csomó mindentől, de komolyan. Mit tehettem volna? A mély, öblös hang recsegve megszólalt a hangzórókban, én meg izgatottan kaptam az irányába a fejem. Bemondta a szokásos "Köszönjük, hogy minket választottak..." maszlagot, majd közölte, hogy leszállunk. Türelmetlenül vettem az ölembe a kézi poggyászomat és megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor földet értünk. Első utam az egyik kis kávézóba vezetett, mert hogy már nagyon éhes voltam. Bevágtam egy francia krémest, noha nem szeretem. Tetszett a kávézó egyszerű díszítése, a kis fehér terítők és a lágy levendulaillat. Elüldögéltem volna még, de tudtam egy utcanevet, ahol Barbi lakik...Fel is pattantam, fizettem, majd felszálltam egy buszra. Érdekes volt látni Budapest szép épületeit, tip-top utcácskáit és a mosolygó embereket. Se perc alatt a gyűrött papíron lévő utca előtt álltam kissé feszengve. Elindultam, közben pásztáztam a járdát és a házakat. Vajon melyikbe lakik a testvérem? Ekkor az egyik kapu kicsapódott és tűsarkú kopogása hallatszott. Megálltam, csak úgfy ösztönösen. Bár annyira nem értettem, hogy mit beszélnek, de annyit kivettem, hogy valaki nevetgél és szerintem egy telefonba beszél. És akkor, ott kilépett a kapun Barbi. Először megállt bennem az ütő. Tovább megy? Felismer? Szóba áll velem? Mert az tuti, hogy az ikertestvérem. Csak szőkében. Tátva maradt a szája, aztán hallottam a telefonból, hogy "Hahóóó!! Barbi, itt vagy?", de ő szó nélkül kinyomta, majd elkezdett felém rohanni. És én is. Az utca közepén megálltunk egymás előtt és elkerekedett szemekkel néztünk egymásra. Ez nem lehet igaz! Két másodperc múlva már szorosan öleltük egymást. Annyi eltitkolt év... Magamba szívtam az illatát és jólesett, hogy amíg magamat egykének hittem, addig kábé a világ másik felén volt egy eltitkolt ikertestvérem. Álltunk a szakadó esőben, nem törődve a körülményekkel. - Akkor....meghívlak egy sütire. Lesz időnk mesélni - mondta meghatott mosollyal és letörlöt egy könnycseppet. És elindultunk egy cukrászda felé... Nem tudom, de mindketten ösztönösen a sarokban lévő kis asztal felé fordultunk. Mire észrevettük felnvettünk és leültünk a székekre. Rendeltünk egy-egy forrócsokit és kakóscsigát. Életem legfontosabb pillanata volt, mikor ott ültünk, függetlenül attól, hogy nekem igazából Angliában kellett volna lennem, függetlenül attól, hogy este nyolcig ültünk a kis kávézóban, stb. stb. De milyen esemény érhetne fel azzal, hogy megtaláltam az eltitkolt ikertestvéremet? Semmi.
kiegészítés
BESZÉLT NYELVEK: - angol - magyar - francia - német - svéd (tanulom) KLUBTAGSÁGOK: I like black, Night, Nyelvek, I love books, Rain!, Zongora TITKOK: - Magyarországon született, amit ő is csak később tudott meg. - Utálja a Twilightot, noha mindenki oda van érte. - Szeret romantikus filmeket nézni, ha maga alatt van. KÜLÖNLEGES ISMERETETŐJEL: - természetes fekete haj - nagy szemek - hófehér bőr - egy lepke tetkó a karomon SZERET: ♥ hideg ♥ eső ♥ romantikus filmek ♥ esti sétálások ♥ macskák ♥ hó ♥ természetes dolgok ♥ zongora NEM SZERET: x titkolózás x divat x alma x homály x műség, megjátszás x matek