Ha mások jellemeznének engem, biztosan egy szóval tennék: utálatos. És hogy miért? Mert az vagyok. Gyűlölöm ezt a gimit, gyűlölöm a mostohaanyámat, hogy el kellett hagynom miatta Londont, a sulit, a barátaimat, gyűlölöm, hogy itt mindenki boldog, gyűlölök új lány lenni, és elegem van az életből.
Szóval valójában egy átlagos csaj voltam, egy a sok közül. Vidám, vicces, jófej, érzelmes ésatöbbi, ésatöbbi… És tulajdonképpen most is ez vagyok valahol belül, csakhát rettenetesen makacs vagyok, és ha egyszer elhatároztam, hogy csakazértse fogok beilleszkedni, csakazértse lesznek új barátaim és nem fogom magam jól érezni az új helyen, akkor ez így is lesz. Mindenkivel bunkó vagyok, élvezem, hogy beleköthetek másokba, és nem akarom, hogy bárki is megszeressen ezen az átkozott helyen. Igaziból nagyon fáj mindez, és az, hogy egyedül vagyok, de aki azt hiszi, hogy meg fogok törni – hát az mélységesen téved! Két évig kell játszanom a bunkót, a szörnyűt, aztán nagykorú leszek, és visszamegyek Londonba. Az igazi életemhez, ahonnan kirángatott a mostohaanyám.

Hét éve nem jártam Magyarországon. Hét nagyon hosszú éve. Minden olyan idegennek tűnt, ahogy kipillantottam apa kocsijából Budapest utcáira. Miközben végighajtottunk az Andrássy úton, csak bámultam a villogó, magyar feliratokat, a Londonban oly ritka, szikrázó napsütést, és a várost, ahol születtem, és ahol tíz évig éltem. Eleinte féltem ugyan, hogy gondjaim lesznek majd a magyar nyelvvel, mert a suliban csak angolul beszéltem a srácokkal, de apa megnyugtatott, hogy egy nyelvet lehetetlen elfelejteni. Na, ja. Ezért szenvedtem egy hónapig egy magyar nyelvtanárnál költözésünk előtt.
A telefonom bípelni kezdett, én pedig mohón nyitottam meg az érkező sms-t. Egy halovány emlék a régi világomból. Jól sejtettem, Annabeth írt. Tegnap utaztunk csak el Londonból, de már rohadtul hiányzott nekem mindenki. Azonnal visszaírtam neki, de apa helytelenítően pillantott rám.
- Nagyon drága az sms. Majd otthon használhatod az internetet, kérlek, legalább addig bírd ki!
Gyilkos pillantást vetettem rá.
- Mégis ki a franc akart elköltözni Londonból Budapestre? Mert én aztán nem!
Még mindig nagyon dühös voltam rá, hogy nem maradhattam ott. Kevesebb, mint két év, és nagykorú leszek, de apa még mindig úgy tekintett rám, mint egy játékbabára, akire vigyázni kell ugyan, de akinek nem lehet saját véleménye.
A költözés oka pedig apám volt. Helyesebben egy nő, egy bizonyos Heléna, aki teljesen elcsavarta apám fejét egy munkaügyi konferencián körülbelül két éve. Ja, és hogy nekem ezt csak pár hónapja árulták el? Hát kit érdekel!
Annyira semmibe vettek, annyira nem izgatta őket senki más a saját boldogságukon kívül, hogy az szinte fizikai fájdalmat okozott.
Apa egy nap hirtelen közölte velem, mindenféle bevezetés nélkül, hogy ebben a tanévben Budapestre költözünk, mert apa feleségül veszi egy régi magyar kollégáját Helénát.
(A vicc a dologban pedig az, hogy amikor én még csak két éves voltam, anyám épp ennek a Helénának a férjével lépett le Brazíliába, de persze ez is csak később derült ki, és ezt sem akarták nekem elmondani maguktól. Csak kisebb koromban szokásom volt a hallgatózás, és szerintem senkit nem lep meg, hogy miért.)
- Ne legyél ilyen önző – így apa. – Most az én boldogságomról van szó. Meglásd, remekül fogod érezni magad Budapesten a Szent Johanna Gimiben. Helénának is van egy lánya aki oda jár, és nagyon szereti a sulit. Osztálytársak lesztek, hát nem remek?
Reméltem, hogy mogorva pillantásom elég felelet volt számára. Ekkor határoztam el, hogy sztrájkolni fogok. Bunkó leszek, beképzelt, sznob és barátságtalan. Nem fogok rendesen tanulni, és nem fognak érdekelni a rossz jegyek. Akkor apám talán rájön, hogy hiba volt engem elrángatni Londonból Budapestre, hiba volt beíratni ebbe a gimnáziumba és hogy hiba volt elvennie Helénát…
Apa azonban tudomást sem vett rosszkedvemről és tiltakozásomról. Vidáman lefékezett egy nagy, kertes ház előtt.
- Ugye milyen szép?
Tényleg szép volt, de hát soha nem vallottam volna be.
- Undorító – feleltem mogorván. Csak remélni mertem, hogy legalább külön szobám lesz.
Közben kinyílt az ajtó, és Heléna lépett ki rajta, hogy beinvitáljon új, pokoli életembe…

BESZÉLT NYELVEK: magyar, angol, francia, latin
KLUBTAGSÁGOK: I Luv Máday, Zsarnok Szülők, Lázadjunk, Elcseszték az életem, Akiknek céljaik vannak, I love London, Utazzunk Angliába, Nem fogom feladni, London Eye, Akik imádják a forrócsokit
TITKOK:
- nem érzi jól magát a szarkasztikus, barátságtalan szerepben.
- nagyon vágyik a szeretetre
- meg szeretné ismerni az édesanyját, annak ellenére, hogy az itthagyta őt az apjával
- nagyon nem jön ki jól az apjával
- kedveli a mostohaanyját, csupán dacból nem nyit felé
KÜLÖNLEGES ISMERETETŐJEL:
Sapka (télen-nyáron), mindig a legújabb trend szerint öltözik, mp3 lejátszó, szarkasztikus humor, a fiatalabbak félnek a beszólásaitól
SZERET:
- forrócsoki
- London
- forrócsoki
- tél
- forrócsoki
- macskák
- zene, művészetek
- kihívások
- és nem tudom, hogy említettem-e már a forrócsokit <3
NEM SZERET:
- magány
- mostohatesó
- Budapest
- fizika
- nyafogó libák
- céltalan emebrek
- csoki, gumicukor