Csendes, magába forduló és depresszióra hajlamos lány. Könnyen kiborul, de olyankor nem mutatja ki, csak magában őrli a problémát, viszont ha túl sok minden gyűlik össze, hajlamos szinte dührohamot kapni. Nagyon intenzív érzelmei vannak, melyek gyakran maguk alá gyűrik. Bizonyos értelemben véve naiv, hajlamos mindenkinek hinni, másrészről viszont nem bízik senkiben ha magáról van szó. Még önmagában sem. Gyakran vonja kétségbe saját ítéleteit és kérdőjelezi meg a döntéseit, melyeket nagyon nehezen hoz meg és nem csak a nagy volumenű dolgokban. Alapvetően határozatlan és befolyásolható lány, legalábbis kívülről ezt mutatja. Belül mindent megjegyez, sosem felejti el azokat akik átverik és olyankor bosszulja meg amikor azok nem számítanak rá és a legjobban fáj. Ilyenkor tud kegyetlen is lenni. Ez valószínűleg a mentális problémája miatt van így, szinte hasadt személyisége van. Ennek nincs tudatában, de egyik énje a visszahúzódó, csendes naiv lány, míg a másik kegyetlen, számító, perverz és agresszív. Sosem lehet tudni mikor melyikkel áll épp szemben az ember, mert a rosszabbik fele külsőre csak ritkán mutatkozik meg.

Titkosított feljegyzés, 2012.07.13.
A nevem Katsumi, de mindenki Cattie-nek hív. 90-ben születtem Tokyo-ban egy magyar származású doktornő és egy japán ügyvéd egyetlen gyerekeként. Apám börtönben ül adócsalásért, valószínűleg az ottani törvények miatt ameddig én élek már nem lesz szabadlábon. De nem mondanám hogy hiányzik, alig ismertem. Öt éves voltam amikor eltűnt, anyám csak jóval később árulta el mi is történt. Akkor költöztünk Magyarországra. Mármint ötéves koromban. Itt élnek anyám rokonai. Anyám persze a szégyen elől futott, de erre akkor még nem jöttem rá. Honnan is tudhattam volna ötévesen, meg miért is foglalkoztam volna ezzel, hiszen elkerültem az otthonomból és nem értettem mi történik körülöttem. Meg kellett tanulnom magyarul. Emlékszem, nem ment éppen könnyen. Sőt, rettentő nehéz volt. Itt jártam iskolába, gyakorlatilag semmi sem maradt meg nekem Japánból. Leszámítva a nyelvet, de azt nem használom. Nem nagyon voltak barátaim, és mivel igen hiszékeny vagyok általában kihasználtak az emberek. De nyilván az én hibám. Tizenöt voltam mikor édesanyám meghalt. Szerettem őt, nagyon hiányzik. Mindent megtett hogy jó anya legyen. Remek orvos volt, de ez nem mentette meg a ráktól. A bátyja vett magához, Robi. Rendes volt velem, ő az egyetlen még élő rokonom. Legalábbis akiről tudok. Apám rokonairól nem tudok semmit. Ők nem is léteznek számomra. Kijártam a gimit és a Gazdasági Főiskolára iratkoztam be, Budapesten. Nem igazán érdekelt az egész, de Robi azt mondta muszáj fősulit végezni. Aztán két év múlva azt is otthagytam és valami munka után néztem. Recepciósnak felvettek egy budapesti szállodába, azóta is ott dolgozom. Nem panaszkodom, elég jól is keresek már és saját albérletet tudok fizetni magamnak. A saját lábamon állok, ami szerintem huszonkét évesen nagy dolog és mindezt a saját erőmből értem el. Hát itt tartok most. Nincs pasim, bár hogy őszinte legyek nem is kell pillanatnyilag. Egyszer volt barátnőm, de titokban kellett tartanunk, a szülei nem fogadták volna el, és hát szerintem Robi bácsi sem repesett volna az örömtől. Persze voltam fiúval is még a gimiben, de elég rossz volt egyáltalán nem élveztem a dolgot, csak azért tettem mert egyrészt teljesen részeg voltam, másrészt meg már mindenki más átesett a szűzkeresztségen csak én nem. Hát dióhéjban ez lenne az életem... Alapvetően vidám kis történet nem?

BESZÉLT NYELVEK: Magyar, Angol, Német, Japán
KLUBTAGSÁGOK: nincsenek
TITKOK: -könnyen lesz depressziós
-biszexuális, enyhe hematofíliával fűszerezve (a kettő nem függ egymástól)
-volt egy komoly drogos korszaka, de már csak füvezik néha
KÜLÖNLEGES ISMERETETŐJEL: bal lapockáján egy japán sárkány tetoválás (nagyjából tenyérnyi), hasának alsó részén jobb oldalt egy 9-es van tetoválva nonfiguratív motívummal
SZERET: Japán, sushi, gépzene, marihuána, World of Warcraft
NEM SZERET: nagyképű pasik, hisztis csajok, tömegközlekedés, ügyvédek, németek