Becenév:Ádám, Ádi
Születési hely/idő: 1996. 01. 01, Miskolc
Kor: 16
Csoport: 10/a
Családi állapot: Egyedülálló


Érdeklődési kör: Csajok, foci, zene, facebook
Klubtagságok: Budapest Honvéd ificsapat, Mert a focisták nem hülyék! Szőke pasi vagyok, de nem hülye!
Beszélt nyelvek Magyar, francia, spanyol, angol, orosz
Titkok:
-Testvére meghalt, mikor a szomszédjuk lelőtte, édesanyja ennek következtében öngyilkos lett.
-Egyszer szeretne híres focista lenni.
-Nem volt még szerelmes.
Személyiség:
Egy rendkívül egyszerű személyiséggel találkozhatsz, ha velem összefutsz a folyosón, vagy az osztályteremben, talán egy halk köszönést hallasz tőlem. Nagyon visszahúzódó, és csendes típus vagyok, talán én vagyok az egyik legcsendesebb ember a Szent Johannába. De ha megismersz, akkor nagyon kedves vagyok, és általában még akkor is segítesz, ha lenézel engem. Nagyon kis szende vagyok, és kedves is, persze. Általában a menőbb srácok mind engem találnak meg, de én lélekben erősnek mutatom magam, holott ez nincsen így, mivel nagyon könnyen megbántódom, és bevallom ha valaki megbánt még sírni is szoktam. Viszont ha valakit megszeretek, akkor azért a végsőkig képes vagyok foggal-körömmel küzdeni. Nagyon szerény vagyok, és könnyű zavarba hozni, főleg lányoknak.
Nyugodt vagyok egyébként, már amikor nem bántanak meg… Ez igazából nálam hangulatfüggő, hogy milyen vagyok… Mármint lobbanékony vagyok-e vagy sem.
Külső: Magas vagyok, körülbelül 180 cm, és 75 kiló. Izmos vagyok, hiszen versenyszerűen sportolok. Divatos ruhában jelenek meg mindig, persze mindennap más van rajtam.
Tejfölszőke hajam van, és kék szemeim, meg fehér bőröm egyébként… A legtöbbször laza ruhákban jelenek meg, ami a szűk szárú farmer, póló, pulcsi tornacipő szokott lenni, de különös alkalmakkor tudok másba öltözni.
Különleges ismertetőjele: Jobb alkarján egy tetoválása van, ami a ’7’-t ábrázolja.
Play by: Tom Felton


[center]


„Tudod nem értettem mi a fájdalom, egészen addig, míg egy alig nagyobb vasdarab mint a körmöm, kioltott egy emberi életet.”
1996. január elsején születtem, még Miskolcon, egy kórházban… Apám Szabó Dániel /1968- / (magyar válogatott labdarúgó) anyám Tímár Katalin /1968-2010/ (országos bajnok úszó), bátyám pedig Szabó Dániel /1986-2010/ szintén focista volt. Kisgyermekkorom boldogan kezdődött, hiszen egy nagy családban éltünk, jó körülmények között, boldogan. Nem voltunk szegények, de hát annyira gazdagok sem. Apám akkoriban egy országszerte ismert focista volt, és anyám pedig egy országos bajnok úszó. Sportos családba születtem, ez nem is vitás, hiszen mindenki valamilyen sportot űzött már születése óta.

A bátyám és én fociztunk már egészen 4 éves korunk óta… Persze ő idősebb is, és jobb is volt, mint én de ez engem soha nem zavart, hiszen nem voltam irigy rá. Vidám gyermekkorom volt, az óvodába is vidáman jártam, az általános iskolába is, hiszen sok barátom volt, imádtam focizni, a családomat is szerettem. Az első csókomat is itt szereztem, még azt hiszem hatodikban… Lehet hogy ez egy fiúnak nem jelent sokat, de én olyan fiú vagyok akinek ez sokat jelent, hiszen akkor egy két évvel idősebb csajtól szereztem, szóval, akkor erre vertem a mellkasomat.
Persze otthon mindig arra tanítottak, hogy ne legyek nagyképű és önző, amit azt hiszem sikerült is teljesítenem, hiszen a kamaszkor sem változtatott nagyképűvé.. Kiskoromban még Miskolcon kezdtem focizni, és egy bizonyos napig ott is maradtunk… Én iskolában voltam, a bátyám pedig otthon ült betegen. Kiment az udvarra, és a szomszéd, aki éppen akkor drog plusz alkohol hatása alatt volt, a másik oldalon hadonászott a puskájával… A bátyámnak esélye sem volt a menekülésre, hiszen ahogy a szomszéd meglátta, egyből három golyót eresztett belé… Anyám aki elsőnek hazaért, meglátta, és hívta a mentőket, a rendőröket, aztán felakasztotta magát… Engem azonnal hazahívtak a suliból, és apámat is az edzésről… Anyámat és a testvéremet nem tudták már megmenteni… Nem tudom apám hogyan vészelte át ezt az egészet, de ezért mindmáig hálás vagyok neki, hogy ő nem hagyott magamra.

Az eset után magamba roskadtam, és többé nem éreztem olyannak a világot, mint előtte… A focit is abba akartam hagyni, de apámnak köszönhetően ’túlléptem’ valahogy ezen az időszakon… Pont akkor történt ez, mikor elvégeztem az általános iskolát…
Ősszel Budapestre költöztünk ketten, apum újra focizni kezdett, és én pedig a Szent Johannába járok, immáron két éve. Itt ismertem meg a legjobb barátomat Sziszit is… Remélem itt jobb életem lesz, mint Miskolcon volt, és végre rámtalálhat a… Jobb élet… De bocsi, hogy ilyen röviden beszéltem magamról, megyek a Honvédhez edzésre...