Becenév: Martin, Marci
Születési hely/idő: Budapest, 1992. 02. 14.
Kor: 20
Csoport: Kívülállók
Családi állapot: Egyedülálló


Érdeklődési kör: Csajok, zene, gitározás, közgazdaság…
Klubtagságok: ”Kulturáltan is lehet rappelni!” Limp Bizkit, Linkin Park, Szeretem a gitáromat!
Beszélt nyelvek Magyar, angol, olasz, francia
Titkok: Félek a kutyáktól, félek a visszautasítástól, kipróbáltam a drogokat.
Személyiség: Egyszerű személyiség vagyok, tényleg nem bonyolult… Kedves vagyok, már akivel, mert nem vagyok ám mindenkivel az… Azt ki kell vívni, hogy ne legyek kedves, hiszen sosem ítélek első látásra, hagyom hogy megismerjenek az emberek, és én is őket, így aztán kialakulhat köztünk egy pozitív viszony. Hogy aztán hogy alakul, az rajtuk is múlik, mert én szinte mindenkihez pozitívan állok hozzá. Hűséges típus vagyok, és a szeretteimért foggal-körömmel harcolok, akár még akkor is, ha nincsen remény.

Persze a lázadás, mint minden kamaszban, bennem is itt van, csak nem olyan intenzíven, hiszen kezdek a komolyabb kamaszkor felé hajtani, elég erősen… Persze néha egy-két hülyeségbe be lehet vinni, de már messze nem akkorákba, mint a kamaszkorom elején… Néha szeretek elvonulni, és magamra maradni azt hiszem, ez így teljesen jó… És ilyenkor a gondolataimé az agyam meg a testem is, szeretek dúdolgatni, és ha jó kedvem van, akkor akaratlanul is mosolygok. Ez vagyok én, vagy megszoksz, vagy megszöksz…

Külső: Nem vagyok annyira magas, lehetek 180 centi, és 70 kiló. Egyébként a testem tiszta izom… Jó, nem vagyok egy izomagy, de akkor is, eléggé izmos vagyok, hiszen sokat sportolok. Széles vállaim vannak, barna, félhosszú hajam, kék szemeim és telt ajkaim. Öltözködésemet fiús színek jellemzik, de ha az ügy megkívánja hajlandó vagyok csak feketébe járni, vagy csak kékben, vagy ilyesmi… Szóval nem öltözködök megbotránkoztatóan, csak… egyszerűen, stílusosan.
Különleges ismertetőjele: A hátamon is van egy tetoválás, és a jobb csuklómon a húgom születési dátuma található.
Play by: Gaspard Ulliel


[center]

Budapest városában láttam meg a nap… holdvilágot, Valetnin-napon hajnali kettőkor. Talán a mi családunk… ilyen… ilyen furcsa lehet, hiszen én nem kórházban születtem, nem is taxiban, hanem a családi barátaink házában… Vicces, nem? Mert szerintem az. Jó, lehet hogy nem de én annak gondolom. Na mindegy, nem koptatom fölöslegesen az ujjaimat, inkább belekezdek. Egészen nyugis életem volt, egészen addig ameddig meg nem született a húgom… Az után is tovább ment az a nyugis élet, mert végre nem voltam egyedül. Amúgy, kiskoromban egészen aranyos gyerek voltam, legalább is a szüleim ezt mondták rólam mindenkinek. Aztán persze meg otthon ment a folyamatos cseszegetés, leginkább engem cseszegettek, hiszen én voltam a nagyobb testvér. Ennek ellenére én kiskoromtól kezdve nagyon szeretem Mackót… Vagyis Romit… Szóval, mindegy, az a lényeg, hogy ha ő csinált rosszat, akkor is magamra vállaltam… Hogy miért? Nem tudom, csak mert ő a kishúgom. Egyébként anyám szentül állította, hogy nálam jobb gyerek nincs, de hát ez nem volt igaz, mert ahogy nőttem, egyre rosszabb lettem… Mondhatni, hogy ahogy felsőbe kerültem, egy másik iskolába, azzal együtt már rossz társaságba is keveredtem… Biztos sokan tudják, hogy fiatalon dohányozni kezdenek, én mikor ötödikes voltam, akkor kezdtem.. Tudom, tudom, nem vagyok rá büszke, de hát mit tudnék tenni… Anyámék dolgai miatt kezdtem el cigizni, ez nem titok.

Ekkor kezdtem el zeneiskolába járni, és gitározni is, valamint ez idő tájt fedeztem fel a rock és a rap zene elegyét, aminek máig a rabja is vagyok. Ahogy idősödtem, úgy bevontam Romit is ebbe a társaságba, és szépen megromlott ő is, ahogy persze én is… Nem titok, hogy miattam szokott rá a cigire is, meg egyéb szép és jó dro… Dolgokra… Anyámmal elsőnek hetedikes koromban vesztem össze, és nagyjából azóta nem is beszélek vele, bár akkor még elköltözni nem tudtam… Bár, amikor Romiék kimentek Angliába, az nekem sz*rul esett, mert elvették a másik felemet, és kicsit elveszettnek éreztem magam.
Aztán ugye felvettek a SZJG-be, ahol talán tőlem zengett az iskola leginkább, hiszen sok tanárnak az elsőszámú közellenséget én jelentettem… A legtöbb tanárnak velem volt baja, és mindig nekem osztották a szebbnél szebb regényeket az ellenőrzőmbe. De valahogy leérettségiztem, és el is hagytam az iskolát, amikor kellett, mindenféle bukdácsolás nélkül. Aztán, mikor leérettségiztem, vettem egy lakást a gimihez közel, hogy mindig felügyelni tudjam az én Romcikám életét, nem ám valami gonosz csávó elköti, mert akkor velem gyűlik meg a baja. Közgazdaságon mentem tovább, a „célom” az, hogy egyszer közgazdász legyek, de ahhoz be kéne járni az egyetemre is, ugyebár. Amit én nem mindig csinálok meg.

Amióta csak zenélek, arra gondolok, hogy egyszer híres leszek és akkor majd a zenéből meg tudok élni… Tudom szép álom, de akkor talán még az egyetemet sem kéne végigjárnom, elvégre nem azért csinálom mert annyira szeretem… Ellenkezőleg, nem szeretem, csak valami kéne legyen belőlem, ha már az elsődleges cél a zenélés… 9 éve gitározom, jelenleg dobolni tanulok, egyetemre járok, és egy irodában dolgozom, hogy tudjam állni az egyetemet, mert mára annyira megromlott a viszonyom anyámékkal hogy semmit sem állnak… De hát, ez van, ezt kell szeretni. Plusz próbálom féken tartani a húgomat, amennyire csak lehet. Ez vagyok, nem változok, reklamálni lehet a gyártóknál…