Gyerekkoromban én voltam a legkisebb a családban. A legkisebbek mindig mókamesterek (...), mivel csak egy-egy jó poénnal tudnak bekapcsolódni a felnőttek társalgásába.

Most jönne az a rész, hogy életem első pár évét, a születésemtől az első csókommal vagy az első iskola nappal bezáróan minden apróságot kifejtek neked. Az első szavam, hogy mit szerettem, és mit nem, de hát életemnek ezt a részét nem szívesen osztom meg a nagyérdeművel, egyrészt mert semmi köze hozzá, másrészt mert egyharmadára jómagam sem emlékszem.
De helyette had mutassam be a családom. Ez a váza mindennek ami vagyok. Egy jó családfa ismertető rengeteg magyarázattal szolgál.
Édesapám és édesanyám találkozása…ez nem fontos. Tényleg nem az, hiszen mi sem tudjuk igazán. Valahányszor kérdeztük hümmögés volt a válasz, így rájöttünk, hogy felesleges firtatni, többet amúgy sem tudunk meg, éppen ezért ha kérdezték mi magunk találtunk ki valami nevetséges, romantikus, őrült történetet, aminek semmi köze nem volt a valósághoz.
Szóval, a szüleim. Két nagyon különböző ember, és a saját közegükben mind a ketten kivételesnek mondhatók. Együtt viszont. Oké nem cifrázom, jó csapatot alkotnak. Ha bárki megkérdezné, hogy boldog-e a Chesnokov házaspár boldog-e, a válasz annyi lenne: látszatra mindenképpen. A barátoknak a közeli ismerősöknek már akadna ellenvetésük, de tudjuk ezt be anyánk vasakaratának.
Apám, az a tipikus papucsférj, aki életének több mint felét a képletek és elméletek világában élte, aki az egyetemen kívül képtelen létezni. Szóval… a lényeg, alacsony, kopasz, korához képest plusz tíz-tizenöt évet egész nyugodtan hazudhatna magára, vastag szemüveg, rozmár bajusz, néha-néha megremeg, a farzsebében számológép a füle mögött ceruza, a zakójában jegyzet füzet. Ez az én apám. Rettentően okos ember, de a szocializációs készségei egyáltalán nem fejlődtek ki. A maga korában valami zseni gyerek lehetett, legalábbis a nagyszüleim ezt mondták róla. De ma csak egy szürke, egyetemi tanár, a moszkvai egyetem elméleti fizika tanszékén.
Anyám ezzel szemben, egy terebélyes, erős csontozatú nő. Keménykezű, szigorú, vehemens, egy anyatigris, akivel az ember semmilyen körülmények között nem mer vitatkozni. Szóval ez a nő nevelt fel öt kezelhetetlen gyereket. Ők ketten valahol Szentpéterváron ismerték meg egymást, úgy huszonhét évvel ezelőtt. És ennyi amit biztosra tudunk. A következő állomás a családi életükben Tatjana nővérem születése volt. Erre fél évre pedig jött az esküvő. Ki gondolta volna, hogy apám ekkora kujon volt? Hogy a prűd, szemérmes életfelfogásával még a házasság előtt teherbe ejtette anyámat? Na…valamiért büszke lehetek rá.
Ezután szinte minden évben megörvendeztették a másikat gyerekekkel. Pontosan négy lánnyal, és szerény személyemmel, az egyedüli fiúval. Mit mondjak? Elkényeztettek…bizonyos szempontból. Bizonyos szempontból pedig egyáltalán nem, mivel a körmömre néznek. Tanulás, barátok és főleg a lányok terén.

Amikor hét éves voltam átköltöztünk Pátervárról, Moszkvába. Új hely, új ismerősök, barátok, új iskola. Engem ez nem nagyon érintett szíven, hiszen első osztályos koromban csak az zavart, hogy Olgát, az akkori szerelmemet nem hozhattam magammal.
Az iskola… nem tudom, azt leszámítva, hogy a legelső napon verekedésbe keveredtem, egész jól zajlott.
Az általánosban a jegyeim még elfogadhatónak voltak mondhatók. Ekkoriban jobban szerettem a barátaimmal tölteni a drága szabadidőm, vagy egy garázsban pár haverral és hangszerrel. Életem tizennyolc éve alatt, hat bandában játszottam. Egyiknél sem jutottunk tovább a kocsmai zenélésnél, de mi próbálkozunk. Illetve már nem, mert ugye én áttelepítettem székhelyem ide, ebbe a közép-európai városkába.
Ez is megér egy külön misét, mert eredetileg úgy volt, hogy az ikertesómat (Natasha, összesen tíz perccel idősebb nálam de ezt is imádja az orrom alá dörgölni, mintha nem is tudom, valami Nobel békedíjat nyert volna el), küldik el. Hiszen már évek óta rágta anyámék fülét egy külföldi évecske miatt. Azzal viszont elszámította magát, mert ahelyett, hogy portugáliába szólt volna a repülőjegy, éppen egy pesti gimnázium szúrta ki őt magának. És amúgy is, éppen összejött egy Fyodor nevű balekkal, most nem teheti meg azt vele, hogy itt hagyva mindent, csapot papot, elrohan valami isten háta mögötti nívós neve nincs iskolába. Nem…menjen csak Lenny. Neki amúgy is jót tesz a levegő változás, őt nem vágja földhöz ha elszakad a barátaitól stb-stb. Addig- addig mondogatta, zümmögte ezt apámék fülébe, mígnem itt kötöttem ki.
Észbe sem kaptam, máris a reptéren ölelgettek a nővéreim, a szüleim…