Sokan már a kinézetem alapján plázacicának, vagy ribancnak titulálnak, pedig egyik sem vagyok. Ugyan a ruhákat szeretem, és az öltözködés az egyik hobbim, nem vagyok pláza cica, sem vásárlás mániás, egyszerűen igényes, arra meg mindig ügyelek, hogy ne legyen túl kivágott a blúzom vagy túl rövid a szoknyám, szóval erről ennyit.
Az alaptermészetem kedves, mosolygós, barátságos. Mindenkivel igyekszem jól kijönni, de ez sajnos nem mindig sikerül. A jókedvemet is igyekszem az esetek nagy részében megtartani, mondhatni ez az én személyiségem alap köve, a jókedv. Egyszerűen nincs olyan helyzet, amikor nem tudnék nevetni, vagy valami jót kihozni a dologból. Engem nagyon nehéz felbosszantani és rosszban sem szeretek lenni senkivel, nem vagyok haragtartó és nagyon könnyen felejtem a sérelmeteket.
Nagyon szeretem az állatokat, van két kiskutyám is, az egyik hófehér a másik pedig barna. Egymás ellentétei, de imádom őket. Valamint imádom a nővéremet, aki mindig mindenben mellettem áll, és ott támogat, ahol tud.

Sokan nem tudják, de egyszer kiskoromban elszöktem otthonról. Ez közvetlen az után volt, hogy apa ott hagyott minket, és anya idegileg összeomlott. Ekkor 10 éves voltam, a nővérem pedig 12 éves volt és az ő nyakába szakadt minden. Szerencsére a pénzzel nem kellett törődnünk, mivel anya jól keresett, és a főnöke jó fej volt, így elengedte annyi időre, hogy ki tudja pihenni megát, mondjuk utólag megtudtam, hogy anyám az egyik legjobb tervező a cégénél, így nem engedhette meg magának, hogy elbocsájtsa. De visszatérve a történethez nekem már elegem volt az otthoni állapotokból, anya folytonos zokogásából ás a síri állapotból, így egyik nap iskola után úgy döntöttem, hogy elmegyek otthonról. Nem volt nehéz dolgom, elvégre senki sem figyelt rám. Csak levettem a kabátomat a fogasról és kiléptem a hideg téli estébe. Először csípett a levegő, de végül megszoktam, valahogy jobb volt kint lenni, mint bent. Kint minden fehér volt, vidám és mikulásos, elvégre közeledett a karácsony.
Abban az időben igazából anyát okoltam amiatt, hogy elhanyagol minket a nővéremmel. Persze ő mondta, hogy majd minden renden lesz, csak türelmesnek kell lennem, elvégre anya csak mélyponton van, majd kiheveri, és minden olyan lesz, mint régen. Én komolyan nem hittem neki, mert éreztem, hogy semmi sem lesz olyan, mint régen. Minden meg fog változni, már nem lesz ott minden este apa, aki mesél, aki reggel forró kakaót készít, csak anya lesz ott, aki korán meg és későeste jön haza. Akkoriban apa volt a ház „asszonya” ő intézett mindent, egésze addig, amíg le nem lépett. Azt követően pedig már senki sem vette a fáradságot, hogy felkeljen, és megcsinálja mindezt. Szóval megint visszatérve, mivel nagyon elkalandoztam, ott bolyongtam a havas sötét havas utcán. Igazából nem tudtam, hogy mit akarok, csak azt, hogy elmenni, de hirtelen valaki megfogta a vállam, nekem pedig lepergett a szemem előtt az életem, akkor még nem volt sok, elvégre 10 rövid évet tudhattam magam mögött. Amikor megfordultam, egy férfi állt velem szemben, akit látásból ismertem, anya cégénél dolgozott és jóban is voltak egymással.
- Te Natália Kiss vagy, ugye? - kérdezte, én meg csak megszeppenten bólintottam. Valószínűleg látta rajtam a rémületet, mivel barátságosan elmosolyodott. - Pierre James vagyok, anyukád egyik barátja, de ő tudja, hogy itt kint járkálsz ennyire egyedül?
Erre csak nemet intettem a fejemmel, ugyanis nem volt kedvem beszélgetni vele, bár ha akartam volna, franciául válaszolok, azt úgysem értette volna meg, de nem tettem. Erre a férfi: kézen fogott és hazavezetett. Otthon senkinek nem tűnt föl, hogy eltűntem. Ezt a tényt a mai napig nem mondtam el senkinek, nem kell, hogy tudjanak róla, viszont, amikor hazamentem megfogadtam, hogy soha többet nem szököm el.
Nem sokkal ezután anya kezdett jobban lenni. A nővérem oda, meg vissza volt az örömtől, meg bizonygatta, hogy ő megmondta, hogy így lesz, meg anyának ideje végre elfelejtenie apát és hasonlók. Én ebből semmit nem értettem, csak azt tudtam, hogy anya már nem az a szememben, aki régen volt. Ahogy egyre nagyobb lettem egy szemtelenebb is lettem vele szemben, mára már eljutottunk arra a pontra, hogy nem anyának, hanem Adélnek hívom az esetek nagy részében, jól van ez így.
Mindenesetre mostanában mérgesebb vagyok Adélre, mint bárkire a világon, ugyanis nem sokkal 12 év eleje előtt bejelentette, hogy vissza akar költözni Magyarországra, mert ő nem bírja tovább Amerikában. Oké, nekem nincs bajom a magyarokkal, elvégre én is az vagyok, de 16 év Amerikában élés után bejelenti, hogy menjünk vissza, ez nekem kicsit abszurd volt, de nem tudtam veszekedni vele, ami pedig mér furcsább volt; nem egy saját házba költöztünk, hanem anya nővéréhez: Máday Emíliához. Oké, nekem nem különösebben van bajom a nővel, de akkor is, néha kifejezetten idegesítő, hogy árgus szemekkel nézi, hogy mi van rajtam, hogy vagyok kisminkelve, valamint milyenek a jegyeim. Na, az meg a pláne, hogy Adélnek pont abba a suliba sikerült beíratnia, ahol ő igazgató helyettes.
Persze a nővérem, aki elmúlt 18 nem szív ekkorát, ő egy helyes ki pesti lakásban él. Szívem szerint én is vele mentem volna, csak Adél nem engedett, de komolyan. Mindenesetre a sorssal nem tudtam vitázni, így ottmaradtam anyánál és a nővérénél…

BESZÉLT NYELVEK: angol, magyar, francia, német,
KLUBTAGSÁGOK: I Luv Máday, Pop4ever, Teniszesek Társasága, Born in the USA
TITKOK: egyszer elszöktem otthonról, reggelente én dugom el Emília néni kedvenc bögréjét, ha lenne rá lehetőségem szó nélkül otthagynám anyámat
KÜLÖNLEGES ISMERETETŐJEL: Mosoly, ami sosem tűnik el az arcomról,
SZERET: a kutyáim (Csoki és Hógolyó), a sütik, a nővérem, ruhák, rózsaszín, könyvek, a szobám, teniszezés,
NEM SZERET: veszekedés, néha anya, nyár, fahéj, a bunkó emberek,