A név sok mindent elárul rólunk.
De ha önkényesen manipuláljuk, a név többé nem tehet semmit - csak rejti a titkainkat. A titkok pedig illékonyak - tudják, hol rejtőzzenek el.


Lionard Connor Avlesieux - a tékozló fiú
Ezen a néven láttam meg a napvilágot Richard és Pauline Avlesieux első gyermekeként, és távozásomig nem is gyarapodott a családunk. Édesapám autókereskedő volt, a társadalom megbecsült tagja, és bár nem voltunk kimondottan gazdagok, jól éltünk. A kisvárosban, ahol a napjaink teltek mindenki ismerte az arcom, a nevem - aztán anyám félrelépett. Elhagyta apámat a legjobb barátjáért, akivel még együtt is golfozott, aki az esküvőjükön a tanúja volt! Elhagyta érte! Azért a balekért! Tizenöt éven keresztül egyedüli gyerekként egy vidám burokban éltem, ahol minden megvolt, és nem számított semmi... azon a június 10-én pedig egy férfi ült a konyhánkban, azt mondván, írjak egy nevet egy papírra. Annak a nevét, akivel a továbbiakban lakni akarok... nekem adták a döntést... én pedig elfutottam előle. Futottam, ahogy a lábam bírta.
Magam mögött hagytam mindent. Azt mondtam, sétálni megyek, és a pénztárcámmal, a csekkfüzetemmel - leléptem. Élhettem volna anyámmal egy nagy párizsi villában, vagy apámmal egy kicsi montrichardi panellakásban! De én csak vissza akartam kapni az életemet!
És óvatlanul magam mögött hagytam Lionard Connor Avlesieux-t. Örökre.



Lionard Connor Wessex - az üldözöttből potyautas
Hónapokba, és számos albérletbe telt, mire ráébredtem, mi a titok nyitja. Egy francia repülőgép társasághoz sikerült befurakodnom némi furfanggal, ahová könnyen hamisíthattam igazolványt. Volt némi gyakorlatom benne, mivel rendőr nagyapám foglalkozásának hála tudtam, mit keresnek egy személyi igazolványon. És persze az is sokat számított, hogy az igazolványom érvényességét egy igazán csinos fiatal hölgy ellenőrizte le, akit könnyű szerrel elcsábíthattam. Aznap este már együtt vacsoráztunk, aztán pedig...
Nos, hamar másodpilóta, vagyis potyautas lett belőlem. Kitapasztaltam, kivel és hogyan kell jóban lenni, a csekkeket pedig tovább gyártottam, ami jól jött, mert a pilóták csekkjeit 300-asokra váltották be mindenhol. Wessexként nem kellett többé nélkülöznöm.
De az élet megint közbeszólt, mikor a francia rendőrség a nyomomra bukkant. A közelemben sem jártak, mégis úgy döntöttem, olajra lépek.
Ausztriába jöttem, ahol hamar németté váltam. Ami a határt illeti... nos, az picit illegális volt, mivel a bevándorlókkal jöttem be, éjszaka. Végül ez volt életem egyik legjobb döntése, mivel a csekkhamisítást ugyan folytattam, hogy megélhessek, de mivel olyan profi munkát végeztem, az osztrákok nem gyanakodtak rám. Nem is adathattak ki így.



Lionard Connor Arbeitsheim × az "osztrákmunkásembervagyokhejj"
Németül tanultam életem első néhány iskolás évében, az alkalmazkodási kényszer miatt Ausztriában mégis más szabályok léptek fel. Csak tizenhét éves voltam, az igazolványomon már huszonegy, és ebbe senki nem kötött bele - hamarosan pedig jogot kezdtem tanulni egy ingyenes egyetemen. Mindig is érdekelt, és mikor alkalmam volt rá, színész édesanyám miatt belekezdtem a színházelméletbe - és gyakorlatba is. Így két lábon álltam egyszerre, a csekkjeim, melyeket saját kezűleg készítettem bejárták Európát. A nők pedig egymás kezébe adogatták a kilincsem, de akármennyire szórakoztatott is egy-egy egyetemista társam, vagy bárki a másik nem képviselői közül, nem tárulkoztam fel. Nem mertem. Még mindig szökésben voltam, az én életemet nem erre találták ki. Viszont levelezni kezdtem édesapámmal, aki titokban Ausztriába repült, hogy lásson. Egy egész hétvégét töltöttünk egy osztrák szállodában, amit én fizethettem saját zsebből - apa akkor mondta el, hogy végleg elengedte anyámat. Nem is szándékozott megharcolni érte!
Akkor, miután apu hazarepült, döntöttem el, hogy sosem leszek olyan, mint ő.
Apám utazása azonban nem sikerült olyan feltűnésmentesre, mint remélte, így a francia titkosszolgálat ismét nyomra bukkant. Én pedig kalap-kabát, menekültem.



Andrássy Lionard Connor × a szép akasztott
A következő állomáson Magyarország, azon belül is Buda volt, aminek szépségéről sokat olvastam. A nyelvet akkor még csak törve beszéltem, viszont mára, fél év távlatából, egész jól elsajátítottam. A kényszer. Egész nyáron magyar szótárakat, meg nyelvkönyveket bújtam - és úgy döntöttem, nem megyek sehová. Tudtam, hogy üldöznek, és csak idő kérdése, amíg rám találnak, de leálltam a csekkekkel. Meg kellett tennem. És kaptam munkát is - mint a huszonhárom éves Andrássy Lionard, drámatanári állást kaptam a Szent Johanna Gimnáziumban. Úgy érzem, otthon vagyok ebben a városban, a kollégáim sem gyanakodnak, én pedig remekül érzem magam, amíg hasznosíthatom az ismereteimet A diákok lelkesek, jóindulatúak... a lányok pedig igazán szépek. Apám hetente ír, válaszolok neki, de egy ilyen gyenge embert többet nem tudok tisztelni.
Csak azt nem tudom, mi lesz, ha a rendőrség megtalál... életem végéig börtönbe kerülök.

Kedves Lionard (vagy Tanár úr?)!

Azt kell mondjam le vagyok nyűgözve. Az egész szép, jól fogalmazott, igényes munka - bravó! Nekem tetszett a történet felépítése és igazán izgalmasra sikeredett. Színjátszósként pedig szerintem még össze fogunk futni...

Elfogadva!

A foglalások után ne felejtsd kitölteni a profilodat sem!