17, lassan 18 évvel ezelőtt láttam meg a helyi kórházat Budapesten. Igen ám, körülbelül szó szerint értve hiszen ami azt illeti a taxiban születtem meg. Már akkor is érdekes volt az életem. Azért persze ha már ott voltunk a kórháznál, bevittek minket és egy-két napot bent töltöttünk anyámmal, miközben rokonok tódultak befelé, hogy megnézzék a kislányt, akinek még nincs neve. A szüleim nem tudták milyen névvel dobjanak meg, de végül -nagy nehezen- a Romina mellett döntöttek. Ez mellett egész normálisan telt el a következő pár évem. Már ha egyes dolgokat normálisnak lehet mondani ilyen -finoman szólva- bolond szülőknél. Anyám munkanélküli volt, mégis a nap nagy részében színét se láttuk. Apám dolgozott egyedül a családból, neki jól kereső orvosi állása van. Azért látszik rajta, hogy orvos, ő is olyan mint a többiek. A bátyámmal lógtam mindig együtt, ő két évvel idősebb tőlem. Tőle vettem át rengeteg dolgot, közöttük a mostani stílusomat is.
A szülők még csak aprócska gond volt, mikor megérkezett a nagyi, hogy vigyázzon ránk. Utáltam. Elmeséljem miért? Körülbelül két éves lehettem még járókám volt és az udvaron szaladgáltam vele oda-vissza miközben a bátyám mellettem játszadozott valamivel. A nagyi meg kiakadt, hogy csörgök a járókával meg hogy mi lesz ha elesek, ezért megfogott és kikötött egy téglarakáshoz, hogy ne bírjak elmozdulni onnan. Hát normális ez a család, kérem?
Aztán amikor kezdtem felnőni egy csomó dologra rájöttem. Például, hogy ha a nagyi akar jönni vigyázni ránk, akkor azt kell mondani, hogy "nem kell, nem kell!" mivel a bátyám mindig itt van mellettem. Aztán, jött apám... jah kiderült hogy megcsalja anyámat. Legalábbis én kaptam rajta. Nem mondtam el anyámnak, apám jól lefizetett. Minden hétvégére normálisan volt pénzem legalább. Aztán... anyám éjszakai kiruccanásainak eredménye : sztriptízbárban dolgozik. Na ez aztán még jobb.
Mindig is úgy gondoltam, hogy a bátyám és én vagyunk a legnormálisabbak a családban. Körülbelül 15 éves lehettem amikor először kimentem a barátaimmal és a bátyámékkal bulizni. Amilyen személyiséggel és el züllöttséggel rendelkeztem már akkor, nem volt meglepő, hogy a rendőrségen kötöttem ki a barátaimmal együtt. Csak beszóltunk pár rendőrnek, ez volt a gond. Anyámék hazavittek, jól leordították a fejemet, én meg azóta nem bírom őket. Főleg, hogy azt mondták, sosem ütnek meg és megütöttek akkor. Mióta ez az ügy lezajlott, teljesen függetlennek érzem magam. Minden hétvégén más buli, minden hétvégén más társaság, aztán a végül már egy nagy társaság lett. Középiskolát járom jelenleg mellesleg, az el züllöttségemnek határa is van és okos is vagyok nem úgy mint a szüleim. Ők különösebben azóta már nem is érdekelnek, és én se őket igazából ahogy észrevettem. Tudják, hogy milyen vagyok és hogy tudok magamra vigyázni. Pénzzel meg ellátnak ha kell, de szerezni tudok máshogyan is ha nem is adnak.
Mellesleg születésem után kiköltöztünk Angliába és most jöttünk vissza, mivel apám kapott valami előléptetést itt, nem túl messze. Egy lakályos kis házat vettünk, én szépen berendeztem a saját stílusom szerint a kis lyukat, amit kaptam. Aztán a suli... nos, igen, a régit nem szívesen hagytam ott, de szeretem a kihívásokat! A 12/a osztályba kerültem, amit egyelőre még nem tudom, hogy jó e vagy sem. Úgyis kiderül hamarosan, hogy kikkel vagyok körülvéve...

Először is, üdv itt, Romina!

Az előtörténeted maga tetszett, egyetlen dolgot szeretnék kérni. Mégpedig azt, hogy kicsit jobban figyelj oda a fogalmazásra, mert egy-két helyen értelmetlen mondatba futottam, és így megszenvedtem ám vele. Olvasd át szerintem még egyszer az egészet, és közben megy egy pm.