Szent Johanna Gimi
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Szent Johanna Gimi

...
 
KezdőlapKezdőlap  KeresésKeresés  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!

Rentai Renáta


Legutóbbi témák
» Avatarfoglaló
Kováts lakás EmptySzer. Aug. 13, 2014 11:52 pm by Reni

» Varró Dina ~ KÉSZ!
Kováts lakás EmptyKedd Aug. 12, 2014 6:40 pm by Dakó Bogi

» City of Bones - Csontváros
Kováts lakás EmptyPént. Okt. 25, 2013 8:37 pm by Vendég

» EOF - Empire of Fantasy
Kováts lakás EmptyPént. Szept. 06, 2013 9:43 am by Vendég

» NYC CLUB - welcome to the party
Kováts lakás EmptyKedd Jún. 04, 2013 7:43 pm by Lázár Szilvia

» Art war!
Kováts lakás EmptyPént. Május 31, 2013 2:07 am by Vendég

» A Klónok Krónikája
Kováts lakás EmptyPént. Márc. 29, 2013 1:34 am by Vendég

» Szent Johanna Gimi
Kováts lakás EmptySzer. Márc. 27, 2013 2:55 am by Szigeti Bella

» Gadoria, a druidák erdeje - Újraindultunk!
Kováts lakás EmptySzomb. Márc. 23, 2013 11:11 pm by Vendég

Top posters
Rentai Renáta
Kováts lakás Vote_lcapKováts lakás Voting_barKováts lakás Vote_rcap 
Monsieur Borell
Kováts lakás Vote_lcapKováts lakás Voting_barKováts lakás Vote_rcap 
Móricz Aurora Bianka
Kováts lakás Vote_lcapKováts lakás Voting_barKováts lakás Vote_rcap 
Tárnai Zsolt
Kováts lakás Vote_lcapKováts lakás Voting_barKováts lakás Vote_rcap 
Herczeg Fruzsina
Kováts lakás Vote_lcapKováts lakás Voting_barKováts lakás Vote_rcap 
Balog Romina
Kováts lakás Vote_lcapKováts lakás Voting_barKováts lakás Vote_rcap 
Holla Rebeka
Kováts lakás Vote_lcapKováts lakás Voting_barKováts lakás Vote_rcap 
Szatmáry Kinga
Kováts lakás Vote_lcapKováts lakás Voting_barKováts lakás Vote_rcap 
Bencze Virág
Kováts lakás Vote_lcapKováts lakás Voting_barKováts lakás Vote_rcap 
Szigeti Bella
Kováts lakás Vote_lcapKováts lakás Voting_barKováts lakás Vote_rcap 












Ki van itt?
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (35 fő) Szer. Szept. 20, 2023 8:33 am-kor volt itt.

~ Az oldal ötletét köszönhetjük az imádnivaló Leiner Laurának, aki megmutatta milyen egy gimi, ahova mindenki szívesen járna.

~ Az oldal vezetői Reni és Rebi, akiknek köszönhetitek, hogy megteremtették a lehetőséget, hogy beléphessetek ebbe az izgalmas suliba.

~ Ezenfelül az oldalon lévő képeket és szerkesztéseket köszönhetjük Norah-Lynn McCane-nek és Blue_Nadine-nek, akik besegítettek, hogy még szebbek lehessünk.

Megosztás
 

 Kováts lakás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Bencze Virág

Bencze Virág12/b12/b

♠ Kor : 29
♠ Munka/Hobbi : Ricsi <3, rajzolás
♠ Ahol épp most vagyok : Budapest
♠ Reagok : 13
♠ Hozzászólások száma : 34
♠ Ekkor csatlakoztam : 2012. Mar. 14.
: Kováts lakás Anniegif
Kováts lakás Viragricsi
Kováts lakás Sombreo

Kováts lakás Empty
TémanyitásTárgy: Kováts lakás   Kováts lakás EmptyVas. Ápr. 29, 2012 1:09 am

***
Vissza az elejére Go down
Vendég

AnonymousVendég


Kováts lakás Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kováts lakás   Kováts lakás EmptyVas. Ápr. 29, 2012 1:54 am



Sziszi & Barnabás




Idegesen rontottam be a szobámba, az ajtóm kilincse a kezemben is maradt, bár nem azért, mert akkora erővel nyomtam volna le. Esedékes volt már, hogy megadja magát, hát épp mostanra időzített. Ledobtam a földre és megálltam a szobám közepén, ami úgy nézett ki, mintha egy múzeumban állnék. Az ágyam érintetlen volt, a polcomon a könyveim érintetlenül pihentek, a focikupák, amiket még óvodás koromban nyertem beállítva sorakoztak egymás mellett az ágyam feletti kispolcon.
Az íróasztalom tele volt magazinokkal, a portfóliómmal, amiben több tucat kép díszelgett rólam, a laptopom bekapcsolva villogott a szemem előtt, ceruzák sorakoztam sorba rendezve az egyik sarokban.
Én pedig késztetést éreztem, hogy odamenjek és ami csak van az asztalomon, lesöpörjem a földre. Pár percig hezitáltam csak, mikor pár lépéssel az asztal előtt megálltam, kezemet hátralendítve, ami csak volt az asztalon, azt mind a padlóra söpörtem. Laptop, ceruzák, a portfólióm, poharak, amikben előző este anyám kakaót hozott. Mind a földön végezték, összetörve, megrongálódva.
Az ágyamra ültem, könyökeimmel a térdemre támasztottam, hajamba túrtam és arcomat kezeim közé temettem, mikor anyám rohant be hozzám. Nem néztem, így is tudtam, hogy halálra van rémülve. Nem szokásom így viselkedni, nem szoktam törni zúzni, ha ideges vagyok, ma mégis megtettem. Forrt bennem a düh, nem tudtam lecsillapítani sehogy sem. Hát utat engedtem neki, hogy kitörjön belőlem. Tornádóként robbant és elég nagy csapást hagyott maga után.
Csak abból tudtam, hogy anyám mellém ült, hogy kezeit megéreztem a fejemen. Nyugtatólag hatott, ahogy ujjai hajamat szántották, miközben néma csendben várta azt a percet, mikor nyithatja szóra a száját és kérdezhet rá felindultságom okára.
-Elutazom anya. Vissza Berlinbe és nem jövök haza. Tudom, hogy ti meggondoltátok magatokat és maradnátok, de én azt hiszem ott jól elleszek. A régi lakásba beköltözöm, legalább nem kell Pest és Berlin között ingáznom hetente. – Sóhajtottam nagyot, felnéztem rá és igyekeztem nem világfájdalmas képet vágni, mosolyt erőltetni az arcomra és valami hihető hazugságot kitalálni, miért megyek vissza, holott én nyaggattam őket, hogy költözzünk haza.
-Mi baj fiam, megijesztesz. – Hallottam anyám hangjában a cseppnyi félelmet, amely lassan egy egész tengerré alakul, ha nem szolgálok neki magyarázattal. De még nem tudtam, hogyan fogalmazzam meg neki.
-Semmi komoly, csak… – Adtam magamnak pár percet, míg eszembe jutott valami. - ...csak csalódtam valakiben, ennyi az egész. És ha most nem megyek el, csúnya világot rendezek, azt pedig nem akarok. – Adtam egy puszit a homlokára, felálltam az ágyról, kihúztam alóla a bőröndöm ésa szekrényem elé lépve amit csak tudtam, beleszórtam. Meleg ruha, nyári ruha, zokni, alsónemű. Kiürítettem szinte az egész komódot.
-Ha ez egy lány miatt van Kisbogár, fogsz még csalódni annyiszor. Kapsz az élettől nagyobb pofonokat Barnabás, de ha te így érzed… – Fejezte be hirtelen. - …akkor menj és élvezd az életet. De ha megtudom, hogy te is drogos lettél, esküszöm fiam. – Csuklott el a hangja és láttam, hogy a könnyeivel küzd. Magamhoz húztam, államat a feje búbjára tettem és szorosan öleltem.
-Ne félts anya, felnőttem és egyébként is, ti is el tudtok majd jönni. Nem Afrikába költözöm. Repülővel max 2 óra az út. – Pusziltam meg lágyan a feje búbját és összehúztam a bőröndön a cipzárt. Már csak pár apró dolog maradt. Az, hogy csak beleszórtam mindent és nem foglalkoztam azzal, hogy összehajtva legyen, máris fél óra pluszt jelentett.
Leültem az ágyam szélére, körbenéztem a szobámban és ekkor csöngettek. Összenéztünk anyámmal, mert se én, se ő nem várt látogatókat. Elég későre járt az idő, apám pedig a nappaliban tévézett.
Felálltam, hogy lerobogva a lépcsőn ajtót nyitok, de anyám leintett. Eltűnt a lépcsőfordulóban, én pedig magamra maradtam az emlékeimmel. A képek a falamon, mind arról árulkodtak, mennyi jó történt velem eddigi életem során. Miért kellett ennek a jónak percről perce ilyen rosszra változnia?
Talán azért büntet a sorsom, mert előző életemben valami irtó nagy baromságot követhettem el. Csak ez lehet a magyarázat, mást nem tudok felhozni.
Az ablak előtt álltam, néztem a mellettünk elterülő sötét erdőt, amikor Sziszit láttam meg az ablak visszatükröződésében. Üresnek éreztem magam, mintha a mellkasomban lenne egy nagy lyuk, amit senki és semmi nem tud betömni.
-Minek vagy itt? – Kérdeztem tőle a lehető legbunkóbb hanghordozással, lehajoltam a bőrönd után, felállítottam és ráhelyeztem a testsúlyomat.
Ha akartam volna se tudtam volna menekülőre fogni, mert az egyetlen utat, amit használhattam volna elállta. Ahhoz pedig, hogy kimenjek rajta, félre kéne löknöm. Nem tudom, képes lennék e rá és ha igen, mekkora düh munkálkodna bennem. Bele se mertem gondolni…
Vissza az elejére Go down
Vendég

AnonymousVendég


Kováts lakás Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kováts lakás   Kováts lakás EmptyVas. Ápr. 29, 2012 3:18 am


Kováts lakás Hair
NOT ALWAYS LIKE THIS

IT'S A TERRIBLE WEAKNESS IN MY NATURE, IN MY BLOOD

:: Barnabás ::
Nem vagy teljesen normális Szilvia! – szakadt fel újra és újra az erőszakosan elnyomott gondolat bennem, amely akaratosan akart a felszínre kerülni, így remegésre késztette egész testemet. Ennyi elég volt, hogy eszembe jusson az a néhány hét, ami alatt romba döntöttem mindent magam körül. Egy perc alatt idéztem fel magamban a Bastiennel folytatott kapcsolatomat, majd állítottam párhuzamba a Barnabás és köztem folyó esettel. Egyik helyzet sem volt könnyebb, mint a másik. Mind a kettőnek a kivitelezése nehézségekbe ütközött, melyekre nem volt megfelelő a szentimentális mottó: a szerelem mind a kettő. De az, hogy egy ennyire lehetetlen szerelmi háromszög csúcsán álltam, csak még zaklatottabbá tette a történteket, és porrá zúzta az érzéseimet.
Gyomrom görcsbe rándult, fojtogattak a történtek emlékei, és ahogy rátettem kezemet az kormánykerékre, éreztem, hogy szememből kibuggyan néhány könnycsepp és elhagyva menedéküket, végigcsorognak puha bőrömön, hogy aztán halálukat leljék ölembe potyogva. Farmerom anyaga gyarlón magába szívta a cseppeket. Nem kérdezett, hogy miért jutottak oda, nem volt ideje, s neki csupán annyi volt a dolga, hogy felejtessen. Miért nem volt igaz ez a felállás az emberi kapcsolatokra is?! Miért nem tették lehetővé a különböző mentalitások, hogy ha hibázunk, csak átlépjük a határvonalat, és újabb életbe csöppenjünk, ahol tiszta lappal indulhatunk a boldogság felé. Ahol velünk élnek az emlékeink, de senki nem vesz róluk tudomást. Ahol nem kínoznak fájdalmas, elmúlt tényekkel az egy környezetben élők, csak megértően néznek rád minden alkalommal, mikor látják rajtad, hogy elmerültél a múltadban, s amint jobban érzed magad, máris azon vannak, hogy jobb perceket biztosíthassanak neked és ne kelljen újabb csalódás birtokosává válnod. S csak én kérdezném magamtól, hogy miért kell bilincsbe verve tengődnöm a kétségbeesés és félelem rögös útján. Hisz ők ilyen szavakat nem ismernének.
Szerencsésnek mondhatják magukat az olyanok, akik még nem voltak annyira döntésképtelenek, mint én. Nem állította őket senki választás elé, ha csak nem arról volt szó, hogy milyen színű hajpántot szeretne kapni a következő születésnapjára. Biztosan nem csak nekem voltak gondjaim, de ebben a percben úgy éreztem, hogy nincs még egy ember a világon, aki meg tudná érteni bánatomat és béklyóként hozzám ragaszkodó keserűségemet. Ezért nem hívtam fel Ádámot sem, hogy elmeséljem neki, hogy mi történt velem. Csak magamra hagyatkoztam, és elhagyatottnak érezni magam könnyebbé vált ezekben a percekben, mint még bármikor ezelőtt.
Nem voltak szavak, amelyek most kifejezhették volna és leírhatták volna zaklatott lelkiállapotomat. Csak a gáz, amit mélyen nyomtam be, mutathatta, hogy mennyire nincs bennem visszatartó erő, s hogy őrült módjára előztem ki az úton haladó autók hosszú, kígyózó sorát. Nem láttam semmit, ami biztos pontként lebegett volna előttem. Magasan átlépve a megengedett sebességhatárokat az autópályán haladtam előre, s a második leágazásnál kanyarodtam csak el. Okozhattam volna balesetet, vagy hozhattam volna bajt magamra azzal, hogy megállás nélkül SMS-eket küldtem Barnabásnak, aki egyikre sem volt hajlandó válaszolni. Talán pár percen belül ezért is untam meg a sikertelen próbálkozást és vágtam neki a hátsó ülésnek a készüléket. Vagy mert befordultam Barnabásék utcájába. A házuk előtt határozottan fékeztem le, majd vágtam be magam mögött a jármű ajtaját. A kapu azonban újabb akadálynak bizonyult. Hosszan nyomtam a csöngőt, attól eltekintve, hogy az idő későre járt, a szomszédok valószínűleg már pihe-puha ágyukban feküdtek, sőt, talán Barnabás szülei is már az igazak álmát aludták. De nem érdekel. Most szidjon le bárki, küldjenek el, úgyis bejutok Barnabáshoz, hogy beszéljek vele. Nem tudnak megállítani. Elrontottam. Én voltam a hibás, de beszélnem kellett vele. Megmagyarázni neki a történteket. Hiszen abban a pillanatban, ahogy fény derült az igazságra, nem volt elég lelkierőm a srác szemeibe nézni, hiszen egy utolsó senkiházinak éreztem magam, aki három embernek tett keresztbe. Szándékosan.
Próbáltam nem mutatni kifelé, hogy mennyi bajom van belül. Könnyedén sikerült is megtévesztenem Barnabás édesanyját, akit máris ott hagytam a kapuban egy gyors üdvözlési ceremónia után. Jártam már náluk párszor, mióta visszajöttem Magyarországra, éppen ezért nem is jelentett problémát, hogy eljussak Barnabás szobájába.
Még mindig dühösen tettem be magam mögött az ajtót, és dőltem is neki, miközben szememmel a szobát fürkésztem. Nem kellett sok, hogy megtaláljam azt a személyt, akiért ideérkeztem. Az ajtó előtt állt, s nem fordult felém. Pedig azt kötve hiszem, hogy nem vette észre, hogy beléptem a szobába. Rögtön szólásra nyitottam ajkaimat, de bántó stílusú szavai, és hogy nem gondoltam át, mit is akarok mondani neki, ha újra egy légtérbe kerültünk, megdermesztettek. Kezemet, amelyet felé nyújtottam, inkább leeresztettem, és mélyen belesüllyesztettem farmar nadrágom hátsó zsebébe.
Kellett pár perc, amíg magamban tudatosítani tudtam, hogy miért vagyok itt. Beszélnem kellett vele. Nem hagyhattam, hogy gondolataira hagyatkozzon. Nem, hogy saját elképzeléseket gyártson, és elkönyvelje magában viselkedésem csalfa okát. Nem tudta, hogy mit miért tettem, de most muszáj volt elmondanom neki. Talán nem is érdekli, azt fogja mondani, hogy nincs köze hozzá, és magyarázkodjak máshol, de saját magamért kell kiöntenem neki a szívem.
- Nincs mentség arra, amit tettem. Megtörtént. Időt kellene adnom neked… - kezdtem bele bizonytalanul, de hangom egyre inkább felélénkült, ahogy a hév magával ragadott. – De ha most hagynék neked időt, hogy gondolkozz, visszamennél Berlinbe. Azt pedig nem akarom. Két évig kellett úgy gondolkoznom, hogy már nem jössz vissza Magyarországa, szörnyű volt, hogy talán semmi nem lesz olyan már, mint régen volt. Nem akarom, hogy újra eltűnj – fakadtam ki, és egyre szorosabban préselődtem neki az ajtónak. Éreztem, hogy derekamba fúródik az ajtó kilincs. De most úgy gondoltam, van ennél nagyobb problémám, mint hogy ilyen apróságokkal foglalkozzak, mint egy hangyányi fájdalom.
- Nem tudod elképzelni, hogy most milyen rosszul érzem magam… - szűrtem fogaim között a szavakat, amilyen halkan csak tudtam. Talán felesleges volt ennyire kiadnom magam neki. Nem voltam benne biztos, hogy meg akart érteni. Meg sem érdemeltem volna, ha rendesen szól hozzám. Én is tudtam, hogy nem tudok mit mondani mentség ként. Nem volt rá mentség.
Remegő ajkaim csak magukért beszéltek, s lábaim önkéntelen mozdulatai is. Lassan léptem elé, majd rogytam térdre előtte. Fogalmam nem volt mit kellene mondanom neki. Vagy tennem, de eddigi próbálkozásaimat tekintve lehetetlen volt, hogy megbékítsem. Kezdett elhagyni a remény. Kezemet óvatosan helyeztem térdére, és néztem fel szemeibe.
- Bocsáss meg nekem. Kérlek… nagyon kérlek.


TEMPLATE CODING BY GOLDEN ALBATROSS OF CAUTION
Vissza az elejére Go down
Vendég

AnonymousVendég


Kováts lakás Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kováts lakás   Kováts lakás EmptyVas. Ápr. 29, 2012 4:10 am



Sziszi & Barnabás




Nem tudom, mi fakasztott mosolyt az arcomra. Az, ahogy megpróbálta magát rossz színben feltüntetve, elismerve azt, hogy igenis együtt voltak Bastien-el vagy az, ahogy elém térdelt és könyörögve esedezett a bocsánatomért. Minden esetre vissza kellett fognom magam, mielőtt még egy nevetés féle szakadt volna fel a torkomból.
Átnéztem fölötte, be akartam zárni az ajtót, de úgy voltam vele, hogy ideje ha anyámék is megtudják, ki az a lány, aki miatt pocsék a hangulatom. Meg egyébként is, lehetetlenség lett volna kilincs nélkül bezárni.
Elléptem tőle, az ablakhoz sétáltam és leültem a párkányra. Néztem, ahogy térdel és cseppet sem éreztem úgy, hogy szólnom kellene neki azért, amiért ilyen szánalmasan viselkedik.
Nem tudtam mit mondjak neki. Eddig nyugodt voltam, anyám jelenléte elnyomta a bennem munkálkodó dühöt, de most nincs itt, hogy elcsituljon bennem a vihar. Kavarogtak a fejemben a gondolatok, próbáltam őket mondatba foglalni, de mindig valami összevisszaság lett belőle. Semmi értelme nem volt. Mégis kellett mondanom valamit, mert kezdett idegesítő lenni, ahogy térdel.
Ellöktem magam a párkánytól, két lépéssel az ágyam előtt álltam meg, majd odébb tolva a bőröndöt leültem. Még mindig nem igazán tudtam, hogyan fogalmazzam meg a bennem felgyülemlett csalódottság és sértettség kombinációját. Nem tudtam uralkodni magamon és amit előbb az anyámnak köszönhetően sikerült kontrollálnom, az most kitört belőlem.
-És te el tudod képzelni, én hogy érzem magam? Nem, mert önző voltál, csak magaddal törődtél és azzal, hogy neked jó legyen. Nem foglalkoztál azzal, hogy ez esetleg nekem milyen érzés vagy annak a majomnak. Folyton csak magaddal törődsz, ahelyett, hogy körbenéznél. – Szorult kezem ökölbe és addig nem is engedtem a szorításból, míg nem adhattam ki magamból mindent. El kellett mondanom, különben felrobbantam volna.
-Hallgass meg úgy, hogy nem szólsz közbe. – Kezdtem bele a mondókámba. Nem tudhatom, mennyi ideig fog tartani, de egy óra múlva el kell indulnom a gépre. - Visszamegyek Berlinbe, 4 óra múlva indul a gépem. Veled ellentétben, nekem kell az idő. Össze vagyok zavarodva. Azt sem tudnám megmondani, hogy most mit érzek irántad. Nem tudom meddig leszek ott, már bepakoltam mindent, ami kell. – Néztem az előttem álló bőröndre, majd a szemem továbbsiklott a komódra, aminek kihúzott fiókjai üresen kongtak. Ebből talán ő is rájöhetett, hogy az összes cuccomat bepréseltem ebbe az egy csomagba. Nem is értem, hogy tudtam ennyire jól megtömni, hiszen rengeteg ruhám van, sok kiegészítő és egyéb isten tudja mire alkalmas cuccok, amiket egy egy fotózás alkalmával a nyakamba sóztak.
-Egyáltalán mit gondoltál? Hogy majd szemet hunyok felette és még én érzem majd magam szarul, mert itt hagytalak? Ha jól emlékszem felajánlottam, hogy költözz velünk, élhettünk volna együtt, te nemet mondtál mondván, ideköt az életed. Nincs jogod a szememre vetni, amiért két évig haza sem jöttem. – Mordultam fel, hangom megemelkedett, talán még a szüleim is hallották lentről, bár a tévé zaja sem szűrődött már be a szobámba. Valószínűleg pontosan tudták, hogy vita folyik kettőnk között és első kézből akarták hallani a végkifejletet.
-Azt hittem, legalább tőled tudom meg, de ha az a kretén nem böki az orrom alá, el se mondtad volna. Szeretlek, elmondtam vagy százszor, egyszer teszem messzebb a lábam és te szétnyitod a lábaidat egy franciának. Ezután mi lesz? A múltkori fotózáson kit bolondítottál magadba? A fotóst, a pizzás fiút vagy valamelyik modellt? – A kezdeti higgadt Barnabás egy szempillantás alatt tűnt el, ahogy agyamban elkezdtem szövögetni az összeesküvés elméletek egy új fokozatát. Megannyi lehetőség játszódott le bennem, mind más és más volt, de ugyanahhoz a személyhez volt köthető. Sziszihez… a lányhoz, akiben csalódtam.
-Döntöttem, nem tudsz benne megakadályozni. – Felálltam, megragadtam a bőröndöt két kézzel és elkezdtem kifelé húzni a szobámból. Azt hittem legalább könnyebb lesz, de akárcsak a kő a szívemen, nem akart megmozdulni.
Vissza az elejére Go down
Vendég

AnonymousVendég


Kováts lakás Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kováts lakás   Kováts lakás EmptyHétf. Ápr. 30, 2012 8:20 am


Kováts lakás Hair
NOT ALWAYS LIKE THIS

IT'S A TERRIBLE WEAKNESS IN MY NATURE, IN MY BLOOD

:: Barnabás ::
Viselkedésem szenvtelenül szánalmasra sikerült. Kevés olyan eseményt jegyzett fel a történelem, s vált híressé, mikor a nő térdelt a férfi előtt, s a bocsánatáért könyörgött. Sehová nem jutottak elődeim a múltban, s valószínűleg én is kudarcot fogok vallani, mire befejezem a magyarázkodást. Egy férfi büszkeségét megsértve már nem sok minden van, amivel vissza lehet építeni. Sőt, szinte semmi. Ha megalázza egy másik, vagy éppen valamiben előrébb valónak bizonyul, megsebzi magát, s egy életen át ott fog égni mellkasán a heg. Ezért van rettentően nehéz dolgom. Hiszen ha egy pillanatig sikerülne is elfeledtetnem vele a történteket, ami azért is lehetetlen, mert még túl élénken élnek benne a hallottak, akkor is rövid időn belül elgondolkozna azon, hogy mije volt annak a másiknak, amiért Ő nem volt elég. Nem szabadott volna ezen gondolkoznom, hiszen valóban elkezdtem gondolkodni, mi indította meg bennem a lavinát, hogy Bastiennel közelebbi kapcsolatba kerüljek. Magam előtt tagadni sem tudtam volna a választ, de Barnabásnak semmi esetre sem szándékoztam tovább firtatni ezt a témát. Így is eléggé zaklatott volt, nem kellettem még hozzá én is, a vallomásommal. Ami megtörtént, azon változtatni már úgysem tudtam, azzal pedig csak még nagyobb port kavartam volna, ha fejtegetem a nyilvánvalót. Csak fájt volna. Neki is és nekem is. Viszont a helyzetemen most az sem javított, hogy térdre rogyva vártam „ítéletét” a szoba közepén. Nem kellett látnom magam kívülről ahhoz, hogy tudjam, mennyire elesettnek tetszek a szőnyegen, s fájdalmas arcvonásaim csak még tovább tetézték ezt. Nem tudtam, hogy mit kellene tennem. Semmi esetre sem suhantam el a történtek felett, az felháborító lett volna az ő részéről, de nem is tehettem meg, hogy mindent, amit éreztem Bastien iránt, s a motivációt, ami miatt ilyenre vetemedtem megosztom vele. Ez a része nekem lett volna frusztráló és zavarba ejtő. Már most is éppen elég borzalmasan éreztem magam, de talán megérdemeltem. Nem tudtam eldönteni. Pontosan annyira voltak kuszák az érzéseim, a gondolataim, a szavaim, mint amennyire nem tudtam összeszedetten viselkedni.
- Tudom, hogy önző voltam – fakadtam ki egyszerűen, de most tudatosult bennem, hogy valóban egyikükre sem gondoltam, mikor belementem egy újabb kapcsolatba. Annyira hittem magamban. Hittem abban, hogy úgy tudok majd elrendezni magam körül, szükség esetén, hogy azzal senkit nem bántok meg. Hiszen néhányaknak annyira könnyű két életet élniük. Két helyen lenni egyszerre, titkaikat véka alá rejteni, teljesen lezárni azt a részt, amit mással töltenek, s az életük másik felére koncentrálni. Én miért nem tudtam ezt megtenni? Ezek a gondolatok is arra mutattak rá, hogy mennyire telhetetlen teremtés vagyok. A legszörnyűbb pedig az volt, hogy ezen nem tudtam változtatni. Még Barnabás kedvéért sem. Noha, eddig még nem vágta senki az arcomba, hogy önző vagyok, de én tudtában voltam eme tulajdonságomnak. Csak éppen nem került felszínre manipulatív képességeim mellett. De egyszer mindennek eljön a vége. Annak is, hogy rólam lehulljon a fátyol, és megsebezzem magam, becstelen kis játékommal.
- Nekem sem jó, hogy így történt. Ne hidd már azt, hogy nekem ez profitáló. Megbántam, magamra gondoltam, és most én vagyok, akinek a legjobban fáj. Nem hittem, hogy ennek ilyen kimenetele lehet. Felelőtlen voltam. Gyerekes. De bárhogy próbálnám, már nem tudok rajta változtatni – magyaráztam emeltebb hangszínen, miközben zsebembe mélyesztettem kezeimet, hogy ne kelljen látnia, ahogy összeszorítom apró kézfejeimet és körmeimet mélyen tenyerembe vájom, hogy vissza tudjak térni a valóság küszöbére, és lenyugodjak valamelyest.
– Nem tudom, mit mondhatnék még… - fordítottam el arcomat, és éreztem, hogy selymes tincseim, kiszabadultak a hajgumi erőszakos szorításából, és kínzó lassúsággal arcomba hullottak. Nem akartam közbe vágni, hiszen nem tudtam volna mit felhozni. Valóban kifogytam az ötletekből. Ennyire még soha nem voltam kiborulva. Ennyire még soha nem csúszott ki az irányítás a kezemből. Ennyire nem bántottam még embereket. Ennyire… ennyire még nem voltam számító és hálátlan.
Vártam, hogy tovább bántson. S a negyedét annak a fájdalomnak, amit én okoztam neki, szavak formájában, tőrnek imitálva, megpróbálja visszaszúrni belém. De csalódtam. Hiszen ő csak tényeket közölt. Nem forgatta bennem a markolatig hatolt pengéket, csak futni akart, szabadulni, maga mögött hagyni a több sebből vérzőt. Ez azonban most mindennél jobban fájt. Hogy feleslegesen jöttem ide, csak még inkább letaglózott. Vártam, hogy ez fog történni, de most sokkal jobban fájt, mint gondolataimban. Az üresen tátongó szekrények látványa belém döfte egy újabb lelkiismeret-furdalás hullámát. Tehetetlenül csúsztam combjaim közé, már nem térdeltem. Lábaim remegtek, nem bírtak volna el már túl sokáig. Lassan vezettem végig szemeimet a komódok üresen tátongó fiókjain, majd értem el a hatalmas bőröndig, mely egy karnyújtásnyira állt konokul Barnabás lába mellett. Összetörve szisszentem fel, mintha fizikai fájdalmat okoztak volna nekem, pedig csak belül roppant meg valami.
A továbbiakban, ahogy kérte nem szóltam, végighallgattam. Csendben, tűrve tetteim következményét. Valami azonban mégis elpattant bennem, ahogy azzal gyanúsított meg, hogy másokkal is flörtöltem, vagy netán tovább mentem. Egészen az ágyig. Felháborított a gondolat. – Ne beszélj így velem… nem vagyok egy közönséges kurva. Nem fekszek le lépten-nyomon mindenkivel a környezetemből. Egy eset miatt ne általánosíts. Nem érdemlem meg. Ezt nem… - szűrtem fogaim között, s próbáltam lelassítani kapkodó légzésemet. Lepillantottam kézfejemre, és megláttam csuklómon a tetoválást. Fordítottam egy kicsit kezemen, hogy jobban szemügyre vehessem az aprócska, fekete szív-alakú tetoválást, amit ő csinált.
- Látod ezt? – emeltem fel kezemet, hogy ha nem gondolta volna, mit akarok mutatni neki, láthassa. – Te csináltad. Én is csináltam neked. Ott van a jobb bokád belső felén. Pontosan egymásba illik a körvonal, és a kitöltött alak – lehalkítottam hangomat, ahogy néztem a tetoválást. – Nem csináltál volna nekem ilyet, ha nem szerettél volna, már akkor. Akkor sem voltam más, mint ma. Nem változtam semmit. Ugyan az vagyok, mint voltam tizennégy, tíz, vagy öt évesen. Az érzéseim sem változtak. Én már akkor eldöntöttem, hogy ha visszajössz, Veled akarok majd lenni. Bastien hiba volt. Közbe jött. De ha te itt vagy, más nem érdekel! Én is megbocsájtottam neked, hogy lefeküdtél Kincsemmel. És nem te mondtad el… – magyaráztam egyre gyorsabban, majd inkább elhallgattam, hiszen most nekem nem szabadna vádaskodnom. A legrosszabb, amit tehetek, ha még tovább szítom a tüzet kettőnk közt. Így inkább felpattantam a földről, és mikor azt mondta döntött, gondolkodás nélkül léptem utána, és húztam szét egy gyors mozdulattal a hosszú zipzárt. Szerencsémre nem szorult meg, a szabadulni vágyó ruhák pedig az én oldalamra álltak, és segítettek felnyitni a fedelét. A hatalmas ruhakupac kiömlött az utazó bőröndből, így most már Barnabásnak is könnyebb volt megmozdítania, az én szívemről pedig kő esett le, hogy nyertem még időt magamnak. Magunknak. Elégedetten néztem a ruhákat, és még mielőtt Barnabás egy mozdulattal visszalökhette volna őket átmeneti helyükre, felnyaláboltam egy adagnyit és a szekrényhez lépve belegyömöszöltem, hogy visszacsukhassam a kihúzott fiókot. Mire észbe kaphatott, már ott álltam a szekrény ajtaja előtt, és eszem ágában nem volt arrébb menni. Nem mehetett el.
- Nem mehetsz el Barnabás. Hülyeséget csináltam, de nem hagyhatsz itt. Nekem csak te kellesz. Kérlek… - kiabáltam kétségbeesetten és megmarkoltam a komód két szélét, miközben felnéztem rá. Nem hagyhatott csak így itt. Még akkor sem, ha hibáztam. Nem. Nem. Nem és nem!


TEMPLATE CODING BY GOLDEN ALBATROSS OF CAUTION
Vissza az elejére Go down
Vendég

AnonymousVendég


Kováts lakás Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kováts lakás   Kováts lakás EmptySzer. Május 09, 2012 5:15 am



Sziszi & Barnabás



-Az nem kifejezés Szisz. Felcsapom a z értelmező kéziszótárt és a te képed vigyorog rám az önző szónál. – Próbáltam elviccelni a dolgot, de iszonyatosan dühített a dolog. Ekkora idióta is csak én lehetek, de tényleg. Francnak nem maradtam a seggemen Berlinben és nem gabalyodtam jobban bele abba az ausztrál modell lányba, aki hetekig bombázott az sms-eivel meg a kedvességével. Nem, nekem addig kellett rágnom anyámék fülét, míg nem belátták, hogy ideje hazaköltözni egy időre és a rokonokat figyelembe véve letelepedni a régi Kováts villában, ami hajdanán megboldogult nagyapámé volt.
Iszonyatosan dühös voltam, egyedül akartam lenni, gondolkodni, aztán felszállni arra a gépre és meg sem állni a berlini lakásig, kinyitni egy jó fajta pezsgőt és lazulni a kanapén, aztán esetleg társaságot is rendeltem volna magam mellé. Ennek ellenére veszekszem egy olyan lánnyal, akiért bármire hajlandó lettem volna. Jogos a múlt idő. Csalódtam, életemben talán először úgy igazán. Hozzá képest és egy szent voltam. Nem mondom, hogy nem voltam nők közelében, férfi vagyok, szükségem a közelségükre, de sosem szexeltem egyikkel sem, pedig rengeteg lehetőség kínálkozott előttem aranytálcán.
-Bíztam benned, azt hittem amit beszéltünk az úgy is marad. Egyáltalán minek feküdtél le vele? Unatkoztál vagy… - Gondolkodtam el egy pillanatig, mert semmi ép kifogás nem jutott eszembe. - …nem is érdekel. Megtörtént az a lényeg, remélem, legalább élvezted. – Jegyeztem meg gúnyosan, karjaimat összefűztem a mellkasom előtt és némán figyeltem a reakcióját. - Miért ne beszéljek így veled, talán én feküdtem össze mással, talán én voltam az, aki mindazok ellenére, amiket átéltünk, pár kedves szóért megadta magát? Én voltam az Sziszi? – Kérdeztem, mintha az eddig felsorakoztatott érveket meg se hallotta volna vagy fel se fogta volna. Kegyetlen voltam, ezzel én is tisztában voltam, de nem tudtam azt mondani, hogy elég. Azt akartam, hogy ő is ugyan úgy érezze magát, ahogy én. Piszok szarul. Legyen lelkiismeret furdalása, évezredekre visszamenőleg bánja meg tettét.
Készültem a stílusos lelépésre, ujjaim a bőrönd fogantyúja köré tekeredtek, becéloztam az ajtót, már el is terveztem, hogyan kerülöm ki és lépek le egyszer s mindenkorra. Ehhez képest földbegyökerezett lábbal álltam a szoba közepén, ujjaimból kifutott a vér, hogy markoltam a bőröndöt, ahogy csuklóját felemelve látható vált a tetoválás, amit valamikor, még az ősidőkben és készítettem neki.
Pontosan tudom, hogy mikor csináltam, az év melyik napján, hány órakor. Azt is tudom, hogy érdekes érzések kavarogtak már akkor is bennem, ha ránéztem. Pláne most, hogy felhozta. Lenéztem a lábamra. Egy darabig a cipőm orrát bámultam, aztán felnéztem az előttem álló lányra. Tényleg ezt akarom? Tényleg bántani akarom, mikor alig vártam, hogy újra lássam? Tényleg el akarom magamtól lökni most, hogy végre tudom, kölcsönös az érzés, amit táplálok iránta évek óta? Fogalmam sincs. Az egyik percben magamhoz húznám és nem engedném el, a másikban pedig minden érzelem nélkül vágnám hozzá a bántó szavakat anélkül, hogy érdekelne, milyen következményekkel járhat kirohanásom. Két állapot közt őrlődőm és az sem segít rajtam, hogy Sziszi az egész bőröndömet kiborította és visszagyömöszölte a cuccaimat a komódba. A ruhák csak úgy folytak ki a fiókokból, szanaszét voltak a földön, én pedig még mindig bénultan álltam a szobámban.
-Befejezted? – Szóltam alig hallhatóan, leroskadva az ágyamra, ujjaimmal a hajamat babrálva. Sok mindent szerettem volna kérdezni tőle, de egyelőre csak egy szó jutott eszembe.
-Miért? – Emeltem Sziszire a tekintetem, aki még mindig a komódomat támasztotta. Valahol meg kellene értenem, miért tette, hiszen eltűntem a térképről nem kevés időre, de sosem hagytam magára. Ha el is tűntem, akár órákra vagy napokra, mindig visszamentem hozzá, mindig ott voltam mellette. Hogy a fenébe gondolhatta, hogy most másként teszek?
-Basszus Sziszi, én nem értem, hol csesződött el ez az egész kettőnk között. De nem fogom feladni a modellkedést. – Adtam a tudtára határozottan, lábammal ellöktem a bőröndöt, ami üresen ácsorgott előttem és elnyúltam az ágyon. A plafont bámultam, rajta a repedéseket és Sziszi válaszára vártam, mert én már tényleg nem tudom, mit rontottam el.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



Kováts lakás Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kováts lakás   Kováts lakás Empty

Vissza az elejére Go down
 

Kováts lakás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Kováts Barnabás

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Szent Johanna Gimi :: ;;others :: Archívum-